Játsszuk azt, hogy nyomozunk

Játsszuk azt, hogy nyomozunk

Nincs hozzászólás a(z) Játsszuk azt, hogy nyomozunk bejegyzéshez

Tegyük fel, valakit be kell vádolni, mert ezt az utasítást adják. Nincs ugyan sem feljelentő, sem feljelentés, de mégis kell egy ÜGY. Meg kell tudni, mire költöttek sok millió forintot. A nyomozó elkezd nyomozni. Nyomoz évekig, vizsgálódik itt, vizsgálódik ott, házkutat, meghallgat. Az idő megy, de nem talál semmit. Lezárja a nyomozást, mert nincs semmilyen bűncselekmény. Tájékoztatja a meggyanúsítottakat és az utasítást kiadókat.

Utóbbiak gondolkodnak ezen egy ideig, aztán megüzenik a parancsot: kezdd el újra.

Ugyanaz a nyomozó újra elkezd nyomozni. Nyomoz újabb éveket, vizsgálódik itt, vizsgálódik ott. Telik az idő, aztán lezárja a nyomozást. Tájékoztatja a meggyanúsítottakat. Megmutatja a nyomozati anyagot, amiben semmilyen terhelő bizonyíték nincs, csak a feltételezett koncepció, ami a tényekkel bármikor cáfolható. A meggyanúsítottak élnek a jogukkal, és sok oldalas beadványokkal, közel száz oldalnyi irattal alátámasztva kérik a gyanúsítást megszüntetését. El sem olvassák…

Játsszuk azt, hogy vannak jogaid

A nyomozó ismét elkezd nyomozni. A lendületet ugyan megtöri a koronavírus-hisztéria, de teszi a dolgát. Immár 5 éve nyomoz. Kicsit unja – nem is titkolja. És az ötödik év végén felteszi azt a kérdést, amivel el kellett volna kezdeni a nyomozást: Megvannak a bizonylatok? Megvan a könyvelés? A válasz: természetesen, hiszen majd egy éve kérjük, hogy nézzenek már bele, mielőtt hamis vádakat fogalmaznak meg. És mindent megkap, amit az eltelt 5 év alatt egyetlen egyszer sem kértek be.

Aztán pár napra rá mégis lezárják a nyomozást. Elfelejtenek szólni a gyanúsítottaknak. Elfelejtenek szólni a kirendelt ügyvédeknek. Minden irattól megszabadulnak – elküldik az ügyészségnek. Az ügyészségen 60 nap lenne rá, hogy átnézzék, de nem teszik. Sietnek, és gyorsan meg is születik a vádirat. Ha lenne halálbüntetés, talán még azt is kérnék…

Játsszuk azt, hogy a sajtó független és objektív

Gyorsan értesítik a sajtót is. Mint a bozóttűz, úgy terjed a hír. Vannak újságírók, akik olyan forrásra hivatkoznak, ami még meg sem jelent. (De ez mellékes. Ki figyeli ezt?) A vádlottá előlépett gyanúsítottak olvassák a nevüket, és nem értik mi történt. (Ártatlanság vélelme? Nekik egy percre sem jár!) A tévében látják a vágóképeket, ahol az is látszik, hogy mire költöttek, miközben azt mondják, hogy nem költöttek semmire… Még a politológus is összezavarodik. Az a kamu, ami nem kamu? Ahol arcok és nevek vannak? Akik évek óta teszik a dolgukat? Tisztességesen és lelkiismeretesen. Ez az: itt van a kutya elásva!

És vége a játéknak. Kezdődik egy véresen komoly csata.

A nagy kérdés, hogy mit kezdhet egy átlagember, ha az ügyészség és a sajtó rárajzolja a célkeresztet. Nem kérdés: felveszi a kesztyűt, és megkeresi az eszközöket, amivel szembe mehet velük. Beadványt ír, kér, panaszol. Semmi eredmény. Aztán éhségsztrájkol. Addig, amíg a jogsérelmeket nem orvosolják. A 7. napnál még semmi, válaszra sem méltatnak. De hát ez egy jogállam! Vagy ezt is csak eljátsszák?

Meddig kell ezt tűrni?

About the author:

Leave a comment

tizenegy + tizenegy =

Back to Top