2015. december 21. – Napforduló…

Éppen 2 év után az élet megint arra késztetett, hogy tegyek valamit és írjak.
Nehezen szántam rá magam, de a sors – vagy inkább az életben tapasztalható mérhetetlen aljasság és gonoszság? – úgy hozta, hogy nem szabad hallgatni. Nagyon hosszú és tanulságos dolgokat kellene leírnom, hogy mi minden történt ezalatt, de a döntésemet tulajdonképpen az elmúlt 2 hét szinte lépésről-lépésre bekövetkezett megdöbbentő és nem várt eseményei váltották ki.
Még mielőtt a történetbe kezdenék, elvonulásom fő okaként had idézzek egy másfél évvel ezelőtti írásból, ami miatt akkor elegem lett, és ami most sajnos újra megerősítést nyert:

„Egy megdöbbentő választás után sok tapasztalattal lesz gazdagabb az ember. Azt eddig is tudtuk, hogy a politika és a politikusok az összeomlás felé taszítják az országot, és egyre jobban tönkreteszik nem csak az embereket, hanem a társadalmi kapcsolatokat is. De a 2014. évi választások során döbbenten szembesülhettünk azzal, hogy van ettől sokkal rosszabb és sokkal lejjebb is! A politika és a politikusok undorító világánál van egy sokkal aljasabb, sokkal sötétebb és sokkal gonoszabb közeg és közösség, ami nem más, mint a MÉDIA, és az azt kiszolgáló megélhetési lakájok sokasága…

Sajnos az újságíróknak sokkal egyszerűbb valamit hazudni a kedvük és az érdekeik szerint, mert abból hírt tudnak csinálni! Ennyit a pártatlan, korrekt, független, esélyegyenlőséget és kiegyensúlyozott tájékoztatást biztosító elfogulatlan médiáról.
A média gyakorlatilag soha nem a valóságot és az igazságot keresi, hanem a szenzációt, amit aztán el lehet adni – legtöbbször megfűszerezve ezt politikai célokkal. Ennek érdekében a legtöbb újságíró mindenre képes, a legnagyobb aljasságoktól és hazugságoktól sem riadnak vissza!
Írni és megjelentetni leginkább félreérthetőt, lehúzót, csúsztatást vagy hazugságot szeretnek, ráadásul ezt többnyire olyanokkal teszik meg bármiféle gátlás nélkül, akiket sosem látott vagy hallott az igazmondó, elfogulatlan, korrekt és független újságíró, vagyis a legtöbbször még csak meg sem kérdezett senkit!”

Ezért gondoltam azt – bár addig is nagyon sok mindent eltűrtem és kibírtam –, hogy én ilyen világból, közéletből és sajtóból tovább nem kérek. Annak ellenére, hogy nem adtam rá okot, úgy tűnik mégis tovább „fájok” egyeseknek. Nem tudják elfelejteni, hogy a politikán kívülállóként, sőt nőként, ráadásul 4 gyermekkel volt bátorságom és erőm szembeszállni az élősködéssel és a hazugságokkal.
De aztán éppen két héttel ezelőtt, a mikulás meglepő dolgot hozott a sajtó „pártatlan, korrekt, független, esélyegyenlőséget és kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtó elfogulatlan” képviselőitől. Olyasmivel hoztak összefüggésbe anélkül, hogy bárki megkérdezett vagy keresett volna, amihez nem csak közöm, de semmilyen érintettségem nem volt. Ráadásul a felröppentett hír is teljesen torz és értelmetlen volt. A negyed igazságokból összekuszált hírt megrendelésre készítették, melynek „hiteles forrásai” ellen – mint megtudtam – egészen más miatt, de valóban büntetőeljárás folyik. De erről persze a cikk nem szól…

A hírben jelzett képviselőkkel szemben viszont szó sincs ilyesmiről, ők csak azt a hibát követték el, hogy nem küldtek el egy nemleges nyilatkozatot az Állami Számvevőszék részére, ami miatt beidézték őket nyilatkozni a rendőrségre. Ilyenkor pedig az eljárási szabályok miatt ujjlenyomatot vesznek mindenkitől, amit rabosításnak is neveznek, és ezt például akkor is megteszik, ha valaki bejelenti, hogy feltörték az autóját! Ebből az egyébként teljesen értelmetlen dologból persze a sajtó hatalmas szenzációt csinált, aminek a főszereplője természetesen – mindenféle kérdés vagy jelzés nélkül – én lettem. Én, aki sem vezetője, sem tagja nem voltam a szervezetnek, csak a kampányarca és egyik képviselője. És persze érintettje sem voltam az eljárásnak! A szervezet pedig mindenben rendben és korrekten járt el, amit a tavalyi Állami Számvevőszéki vizsgálat is alátámaszt. (Az anyag a weben elérhető.) Az már csak hab a tortán, hogy a névhasználat engedélyezése is megszűnt a választás után, másfél évvel ezelőtt! De mért pont ez érdekelt volna valakit.?

Ez a gusztustalan és primitív módszer persze meghozta az eredményét. A hírt köztudatba „dobó” forrás után további szenzációhajhászok is átvették ellenőrizetlenül és persze megkérdezés nélkül a félrevezető és hazug állításokat. Sőt voltak, akik még színeztek is rajta – természetesen rám kihegyezve. Jöttek is sorban az értem aggódó telefonok és kérdések, hogy tényleg börtönben vagyok? – mert hát az egyszerű ember mit is gondolna az olyan újságírói fogásról, mint a „rabosításról”, ha nem azt, hogy börtönbe csuknak valakit. És nem csak az átlag hírfogyasztó gondolta ezt, hanem még a joghoz és az eljárásokhoz valamit értők is rákérdeztek erre.
Az alapvető erkölcsi érzékkel aligha rendelkező cikkíró biztos nem tudja milyen érzés az, amikor az édesanyja aggódva telefonál, hogy azt hallotta az ismerősétől, börtönbe kerülök. Mint ahogy arról se lehet fogalma, hogy éli meg egy gyermek, ha a társaitól ilyet hall…

Még emlékszem arra, amikor Simicska Lajos valamikor régen azt mondta a sajtónak, hogy „a család az szent!” Most, hogy már van sajtója, ezt szépen el is felejtette, mert hogy a híresztelés az ő egyik orgánumából kelt életre. Nem szokásom, de szerettem volna felidézni ezt neki, így hát levelet írtam, de válaszra se méltatott. Ezek után fel lehet tenni a nagy kérdést, hogy akkor ő egy G…i? Mert nemrég ő állította ezt másról, aki szerinte nem volt tisztességes vele. Vagy akkor ő micsoda? Vajon miért nem mer a szemembe nézni és elmondani, hogy mi volt az oka ezt tenni velem?
Én még sosem láttam őt, és benyomásom sincsen róla, mert nem ismerem. De vajon miért fájok én neki, és miért próbál megszégyeníteni ilyen visszataszító módon egy jelentéktelen firkásza, még jó néhány társmédia segítségével? Vajon mivel árthattam most hirtelen ekkorát neki, hogy még a családomat sem kíméli? Nem gondoltak arra, hogy esetleg az érintetteket is illett volna megkérdezni, mielőtt megalázzák indokolatlanul? Vajon miért olyan ellenségesek, hogy még a szervezet helyreigazítási kérésére is csak támadó válasz érkezett? Vajon merni fog valaha Simicska Lajos bátran választ adni ezekre, vagy továbbra is elbújik, miközben az etika és a tisztesség szavakat nem ismerő bértollnokait ereszti rám?

Aztán eltelik 5 nap, és egy másik „pártatlan, korrekt, független, esélyegyenlőséget és kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtó elfogulatlan” sajtótermék önállósítva magát, megspékeli újabb hazugsággal a korábbi híreszteléseket, nehogy elüljön a vihar. Visszagondoltam arra, hogy ennyit a sajtó még nem foglalkozott velünk, végre most hiénák módjára vethették magukat a védtelenre. Jól emlékszem, hogy a tavalyi választás kampánya során a sajtótájékoztatóinkra szinte sosem jöttek el. Aztán a szavazás estéjén már érdekesek lettünk. Hogy mi érdekelte őket? A választási költségek elszámolása.
A hivatalos elszámolás természetesen a Kincstár és az Állami Számvevőszék előírásai alapján megtörtént, és készséggel álltunk az érdeklődő újságírók rendelkezésére is, hogy bemutassuk az átlátható és korrekt elszámolást. 160 helyre ment ki a meghívó a sajtótájékoztatóval egybekötött nyilvános betekintésre. Kitalálják hányan jöttek el? Senki, pedig előtte csak ez izgatta őket. Azaz mégsem, mert az M1 híradójának stábja jelezte, hogy jönne, de egy másik esemény miatt csak később. A kedvükért 2 órával azután újra megtartottuk a tájékoztatót, de a felvétel és a korábbi nagy érdeklődés ellenére ők sem adtak le belőle semmit!

Vagyis nulla felületet kaptunk a teljes hazai médiától a pár nappal korábban még mindenki számára olyan fontos téma kapcsán, így bebizonyosodott, hogy senkit nem a valóság érdekelt, hanem a lejáratás volt a céljuk akkor is.
Az írásom elején idézett sorok ekkor keletkeztek, és ekkor vált teljesen nyilvánvalóvá, hogy bármit tehetsz, ha nem kellesz, akkor vagy elhallgatnak, vagy rosszabb esetben még le is járatnak hazugságok ügyes manipulációjával, amit cáfolni még esélyed sincs a teljes médiaössztűzzel szemben, hiszen csak egyvalamire nem lesznek kíváncsiak: az érintettre! Ahogy most is így volt ez.
Neked pedig nem fognak és nem is tudnak hinni, mert a hangod nem jut el sehova…

Na de hagyjuk is a sajtót, mert újabb 5 nap múlva az élet produkált egy érdekesebb dolgot. Hatósági megkeresést kaptam, jelenjek meg vallomástételre. És micsoda meglepetés, éppen a megjelent sajtóhíresztelés egyik értelmi szerzője elleni nyomozás miatt hivattak be! Az illető úgy próbált a felelőssége alól kibújni, hogy másokat kevert gyanúba, nem sok sikerrel. A rendelkezésre álló adatok alapján gyorsan kiderült, hogy a hazug embert most is könnyebb volt utolérni, mint a sánta kutyát. De hogy miért és hogy kerülök én ezekbe a helyzetekbe, még mindig nem értettem. Ahogy mások meg azt nem értik, hogy miért hagyom ennyiben ezeket, miért nem veszem fel a kesztyűt és teszek ellenlépéseket?
Azt gondoltam, hogy előbb-utóbb mindenki azt kapja, amit megérdemel, és a hazugok, a sárdobálók egyszer megunják, és maguktól rájönnek milyen hibát követnek el. De úgy tűnik, a türelem és a békesség csak felbőszíti őket, és még vadabbul támadnak. Hiába történtek az elmúlt 2 hétben ezek a méltatlan és igaztalan dolgok velem, nem éreztem azt, hogy fel kellene venni a kesztyűt, pedig lelkileg nagyon megterhelő volt, és nem csak nekem…

Sokat gondolkodtam arról, hogy 7 évvel ezelőtt éppen most kezdett a népszavazási kezdeményezésem életre kapni, és amíg csak egy vidéki 4 gyermekes anyuka voltam, addig nem fájt senkinek a létezésem. Volt aki humorizált rajta, volt aki őszintén gratulált, és volt aki értetlenül állt a dolgok előtt, de nem intéztek nemtelen támadásokat ellenem. Aztán eljött a pillanat, amikor komolyra fordultak a dolgok, és egyre jobban gyűltek az aláírások. Akkorra viszont már nem egy érdekes nő voltam, hanem veszélyes tényező a politika és a politikusok számára! Ráadásul egy megfoghatatlan kívülálló, akinek nincsenek bűnei, vastag dossziéi, és akiről pletykák vagy kompromittáló dolgok sincsenek, mert csak egy egyszerű és jó szándékú ember, ráadásul egy nő.
Mit keres itt ez a vidéki senki? Hogy mer beavatkozni a nagyok dolgába, a játékterünkbe?! – gondolták ezt úgy a jobb-, mint a baloldalon egyaránt. Mindkettő a másik ügynökének nézett, mert fel sem tételezték, hogy létezik olyan, hogy egy „jelentéktelen kívülálló” olyat tegyen, amit még soha senki, még egy párt sem, ahol pedig több ezres tagság és sok százmilliók vannak. Így hát elkezdett támadásba lendülni a média jobbról és balról is, pedig én semmit nem tettem vagy mondtam máshogy, mint korábban. Akkor is a torz információk kiszínezésével próbáltak lejáratni, de nem sok sikerrel.

Aztán bekövetkezett a vég – mármint nekik – 2009. február 12-én. Több, mint 600 ezer aláírást adtam le azon a napon a teljes sajtópaletta szeme láttára, kamerák és fényképezők villózása közben, aztán valami olyan történt, amit senki nem hinne: egy kivételével a híradók nem hozzák le, műsorokba nem hívnak el, portálok nem írnak erről! Egy napig gyakorlatilag teljes és dermedt média csend volt egy ekkora jelentőségű dolog után. És ezt követően is csak szerényen csordogáltak a hírek, többnyire szűkszavúan… Pedig lett volna miről írni!
Bezzeg most, hogy se közöm se érintettségem nem volt semmiben, egy fals hírben mégis főszereplő lettem, ami persze egyből óriási szenzáció lett a médiában, csak hogy végre megint üthessenek rajtam. Vajon mi lenne akkor, ha valóban okot adnék arra, hogy negatívan írjanak rólam? Micsoda örömet szerezhetnék végre ezzel a sajtónak. Úgy tűnik, a létezésem még mindig nagyon fáj a politikának, és bármennyire is megakadályoztak mindenben, amiben csak lehet, nem tudják elfelejteni azt, amit összefogva százezrekkel sikerült Magyarországon megtennem. Azt, hogy mégis van nép, létezik, és ha összefog, akkor nagy baja lehet azoknak, akik nem egyenes úton járnak. Ezért a tettemért pedig nem tudnak megbocsátani sem a jobb, sem pedig a baloldalon, a szélsőségekről nem is beszélve…

Mindig úgy vetették rám magukat a sajtó hiénái, és úgy próbáltak mindig hazugságokkal lejáratni, mintha csak az életük múlott volna rajta. A rám eresztett vagy inkább uszított mindenféle emberekről nem is beszélve, akik ahol csak lehetett békétlenséget, feszültséget, ellentéteket és zűrzavart próbáltak kelteni körülöttem. Sokan mondták már, hogy az elmúlt 7 év történéséit mindenképpen érdemes lenne megírni, és nem csak a tisztázás miatt, sokkal inkább kordokumentumként. Talán eljött az ideje, hogy ezt szép lassan, lépésről lépésre meg is tegyem, tanulságul az utókornak, hogy milyen korszakban éltünk, hogyan működtek egy látszatdemokráciában a dolgok, és hogy a médiának köszönhetően hogyan lehet a legjobb dolgokról is annak ellenkezőjét elhitetni.
Emiatt sajnos az folyamatosan kiderült: bármilyen nagyszerű ügyért is küzdjön valaki, a támogatóit vagy követőit, de még a barátait is sokkal könnyebben tudja egy hazug írás vagy egy arra szakosodott bomlasztó egyén befolyásolni vagy ellene fordítani, mintsem hogy annak higgyenek, aki a tetteivel már bizonyított…
Hát ezért nem kívántam sokáig újra magamra venni azt az óriási terhet, hogy mások bajai miatt, másokért, de összességében a hazámért és a jövőnkért eltűrjem a további megaláztatásokat, és felvegyem megint a kesztyűt. És nem azért, mert nem hálás ez a szerep, hanem mert az emberek nem csak nem értik, de fel sem tételezik, hogy értük próbáltam sok dolgot megtenni, hogy az élet elviselhetővé váljon, és ne a szegénység, a kiszolgáltatottság, a megosztottság, az irigység, az erőszak és az ellenségeskedés legyen az úr, hanem az együttműködés és az összefogás – mert ezzel el lehet érni bármit, még ebben az országban is!

Aztán jött tegnap valami, egy egészen más dolog, mint az elmúlt 2 hétben. Egy film, amit látni kellene mindenkinek, és itt megnézhető: https://gloria.tv/media/rxGMVUuci9C
Az Elcserélt életek (Changeling) egy 2008-ban készült amerikai filmdráma, ami igaz történeten alapszik 1928-ból. Egy asszony legszörnyűbb rémálma válik valóra benne, amikor kilencéves kisfia eltűnik. Öt hónappal később a rendőrség bejelenti, hogy előkerült, és a nyomozást lezárták, holott csak rábeszélték az asszonyt, vigyen haza egy másik kisfiút, aki nem is az övé. Amikor nő megpróbálja elérni a hatóságoknál, hogy folytassák a nyomozást, valóságos rágalomhadjárat indul ellene, és bolondnak nyilvánítva intézetbe zárják. De végül a kitartásának köszönhetően az igaza kiderül, és az emberek ha lassan is, de felsorakoznak mellé – miközben a politikusok görcsbe rándulnak és gyorsan összezárnak, mert választási év lesz, de azért a végén a gyengébb láncszemeket mégis beáldozzák, hogy ezzel mentsék és fényezzék magukat…
Az Elcserélt életek egy olyan asszonyról szól, aki ráébred, hogy fia eltűnése után egy hasonmást kapott vissza. Mikor kérdőre vonja a hatóságokat, alkalmatlan anyának bélyegzik, és őrültnek nyilvánítják. A film a nők lenézéséről és megalázásáról, de főleg a politikai élet gátlástalanságáról, aljasságáról és korrupciójáról szól. Azt gondolom ezek a dolgok most nálunk, 2015 végén különösen aktuálisak, de van egy ennél sokkal érdekesebb párhuzam.

Egy kicsit az elmúlt 7 évem elevenedett meg számomra, és mintha csak rólam is szólna, igaz más vetületben. De a mondandója kísértetiesen hasonlít az én történetemre. Mert egyszer csak arra jöttem rá – és szerintem ezzel a legtöbben így vagyunk -, hogy nem ezt vártam az élettől, és nem azt kaptam az ország vezetőitől, amit tenniük kellett volna, jól végezve a dolgukat, pedig folyamatosan mindenki megígérte, aki hatalomra került. Ennek ellenére mégis azt hallom a mindenkori hatalom birtokosaitól, hogy fogjam be a szám és örüljek, mert ők tudják jól, hogy minden rendben van, azt kapom, amire szükségem van, amit szeretnék, és minden úgy jó, ahogy van, ahogy ezt megmondják nekem, és ennek örülni kell…
Aztán ezt mégsem fogadom el, mert nem vagyok vak, se süket, és néma sem. Ezért népszavazást kezdeményezek az igazságtalanságok miatt, és megpróbálom elérni a hatalom birtokosainál, hogy tegyék végre a dolgukat úgy, ahogy kellene, ahogy a nép kéri tőle. Ezután a kérés teljesítését az ígéretük ellenére galád és törvénytelen módon megakadályozzák, majd nemtelen támadásokkal és lejáratással bosszulják meg, hogy merészeltem felemelni a hangom és reményt adtam az embereknek, miközben megpróbálnak ellehetetleníteni. Nőként egyébként is mindig lenézett a politika férfitársadalma, de még a gyermekek és a család sem számít nekik, csak a megsemmisítés a fontos.
Aztán a film végére rá kellett döbbennem, ha ennek ellenére mégsem tartok ki, akkor ugyan kiben bízzanak, kinek higgyenek az emberek, és ki mellé álljanak, ahogy ezt megtették már 7 évvel ezelőtt is?

Hét évvel ezelőtt, 2009. február 12-én bebizonyítottam, hogy a sokszorosan megosztott és összeugrasztott magyar társadalom is képes összefogni, és ez az, amitől leginkább retteg a politika. Ezért döntöttem a film hatására is úgy, hogy bármilyen aljasságokat kövessenek el velem vagy a családommal szemben, a küzdelmet folytatni fogom, mert az igazság és a jószándék egyszer célba ér, még a legnehezebb körülmények között is! Mert ha hagynám magam, azzal csak a rosszindulatúakat erősíteném tovább, de ezt a szívességet többé már nem teszem meg.
Döntésemben végül még az is megerősített, hogy miután rákerestem a filmre azzal szembesültem, hogy a magyarországi bemutatója 2009. február 12-én volt! Éppen azon a napon, amikor a népszavazási íveken 605.885 ember aláírását átadtam a választási bizottságnak, és ezzel kezdetét vette az én fordulatokban, tapasztalatokban és tanulságokban is igen gazdag közéleti történetem.
Ideje belátni, hogy valóban nincsenek véletlenek…

Utóirat

Hogy mennyire nincsenek véletlenek jól mutatja az, hogy két évvel ezelőtt is éppen ezen a napon, december 21-én, a téli napfordulón indult el egy folyamat, amiről akkor szintén hosszan írtam:
http://seresmaria.hu/2013-december-21-a-legsotetebb-nap-vagy-a-megvilagosodas-kezdete
Akkor is éppen téli napforduló volt, és feltettem azt az érdekes kérdést, hogy ez a legsötétebb nap, vagy inkább a (meg)világosodás kezdete?
Most már kijelenthetem, rajtam nem fog múlni, hogy ez utóbbi legyen, és innentől a világosság egyre jobban növekedjen – minden tekintetben…

Seres Mária