Összetartozás vagy összeugrasztás

Összetartozás vagy összeugrasztás

Nincs hozzászólás a(z) Összetartozás vagy összeugrasztás bejegyzéshez

Ahogy lépked az ember a 100 méter hosszú rámpán, és pásztázza a falba vésett helységneveket, szinte észre sem veszi, hogy milyen mélyre kerül

A Parlament közelében, az Alkotmány utca végén kapott helyet a Trianon 100. évfordulójára készült Nemzeti Összetartozás Emlékhelye. Építészetileg és tájépítészetileg véleményem szerint tökéletes Zimay Balázs alkotása.

Egy 100 méter hosszú rámpán haladunk lefelé, miközben a rámpát szegélyező gránitfalakba vésve 12 ezer magyar település nevét látjuk. Olvasgatjuk az ismert és sosem hallott neveket, keressük a számunkra legkedvesebbet. Közben szinte észrevétlenül jutunk a 4,5 méteres mélységbe, ahol hirtelen megváltozik a tér: minden sötét és csendes. De a gránittömbök között ott pislákol a fény. A remény.

Az élmény folytatódik: elindulunk fölfelé erről a mélypontról, és a rámpán végigsétálva a Parlament impozáns látványával szembesülünk. Visszatérünk a jelenbe. De a tér szinte kihalt, csupán 20-25 turista lézeng. Sokan maszkban… Üdv a szép új világban!

100 éve írták alá a trianoni békediktátumot, ami akár az ország teljes széthullását is hozhatta volna, de a csonka Magyarország tovább élt. Trianon terhére még további terhek is rakódtak, de aztán eljött az idő, amikor mindenki azt gondolta: megváltozik a világ. Szabadon és függetlenül élhetünk tovább mi mindannyian, akik ide születtünk, és már pusztán emiatt is összetartozunk.

Már 30 éve annak is, hogy ez az érzés megadatott. De vajon mit hozott ez a három évtized? Békességet, kiegyezést, elégedettséget, hitet?
Ahogy ott álltam az emlékmű mellett, nem messze tőlem a Nemzeti Választási Iroda, ami a jelenkori pártcsatározások egyik eklatáns jelképe, kicsit odébb pedig a Parlament épülete, ami a békétlenség modernkori szimbólumává vált. Ettől olyan érzésem lett, hogy nagyon, de nagyon messze kerültünk egymástól mi magyar emberek. Olyan messze, amilyen messze talán soha nem voltunk.

Mit üzen az új emlékmű, és mit üzen az Ország háza 2020-ban? Összetartozunk, vagy inkább gyűlöljük egymást? Ezen kellene elgondolkodni a jelenkor politikusainak. De nem csak nekik, hanem nekünk is, mindenkinek, hiszen mi tehetünk róla – illetve róluk, hogy ők vannak, még mindig, és egyre inkább a nyakunkon…

És az is nagyon szomorú, de egyben szimbolikus, hogy nem a 100 éves évforduló napján avatták fel az emlékművet, hanem másfél hónappal később. A koronavírus (vagy a butaság?) legyőzte az emlékezés nemes szándékát is. Ha nem figyelünk, ez – akár a politika – mindent végérvényesen tönkretehet.

Ezért sem véletlenül voltam pont ott és pont ma, augusztus 27-én. Megnéztem az összetartozás emlékművét. De csak miután megtettem azt, amit a lelkiismeretem diktált, ahogy ezt éppen 12 évvel ezelőtt is történt.

About the author:

Leave a comment

három × 4 =

Back to Top