Nők, akiknél elgurult a narancs

Nők, akiknél elgurult a narancs

1 hozzászólás a(z) Nők, akiknél elgurult a narancs bejegyzéshez

Orbán és Deutsch a 90-es évek elején még vagány hősnek tűnhetett a nők szemében, de mára sokan csalódtak bennük. Köztük Ágnes is, akit a miniszterelnök március 15-i beszédében a „mi hőseink” között emlegetett.

Arculcsapásnak nevezte Orbán ünnepi beszédét a Klubrádióban megszólalt László Ágnes. Ő az, aki diákként, 1972-ben nemzeti színű szalaggal a hajában, 48’-as karszalagot viselő társaival a Petőfi-szoborhoz vonult. Ez az átkosban nagy vakmerőségnek számított, volt, aki börtönt kapott érte. Ágnes – sokakhoz hasonlóan – a kezdeti szimpátia után nagyot csalódott a Fideszben. De Seres Mária szerint annak is jó oka lehet, hogy egy pártalapító hölgy Orbán-rajongása vett 180 fokos fordulatot.

– Éppen a rendszerváltás idején jártam a Műszaki Egyetemre – idézi fel az SMS országos listavezetője. – Szelényi Zsuzsa is bejárt hozzánk, mert több tankör társammal jóban volt, és akkoriban toborozták a párt tagjait. Nagyon meglepő Szelényit most a kormányváltó összefogásban látni, hiszen szembefordult azokkal, akikkel a kezdetektől együtt volt. Jó lenne egyszer beszélni vele arról, miket élt át, mi vezette el ehhez a döntéshez.

Ami biztos: az egykor borotválatlan Orbán, és a fülbevalós Deutsch vagány, bátor hős imázsának már nyoma sincs. Sok nő tekintett rájuk a rendszerváltás korának idoljaiként, bár én Lévai Anikót mindig érdekesebb személynek láttam, mint a férjét. De Szájer feleségét, Handó Tündét is. Vajon hol tartanánk ma, ha azok a fideszes feleségek vitték volna a mozgalmat, akik csak asszisztáltak a férjüknek? Ha a családanyaság helyett vagy mellett egy kicsit aktívabban szerepet vállalnak a politikában. Érdekes eljátszani ezzel a gondolattal. Már csak azért is, mert Kéri László azt mondta: Bibós tanítványai közül a lányok tehetségesebbek voltak, mint a fiúk!

About the author:

1 Comment

  1. Szemerédy Tamás  - 2014-03-21 - 17:01

    Szép napot!az SMS-párt függetlenként hirdeti magát,ugyanakkor a cikkben Kéri Lászlóra és a clubrádióra utal,aki egyértelműen a baloldalhoz kapcsolódnak..A tanárok szabadsága,nincs veszélyben szerintem ma Magyarországon mert a nemzeti kontrolnak igen is van jelentősége mert láthatjuk hogy a fele nagy liberális demokrácia,hová vitte 2010-előtt az országot,/következmények nélküli ország/egyébként a volt SZDSZ-es gyerekkori barátomnak rajtam kívül szereztem 7-támogatót,de ez nem azt jelenti,hogy azSMS-re fogok szavazni,további szerencsét.

Leave a comment

húsz + három =

Back to Top