Mire elég 27 nap? És 27 év?

Mire elég 27 nap? És 27 év?

Nincs hozzászólás a(z) Mire elég 27 nap? És 27 év? bejegyzéshez

27 nap telt el azóta, hogy a férjem éhségsztrájkba kezdett, mert az, ahogy bennünket minden ok nélkül betámadtak a 2014-es választás kapcsán vállalt szerepünk miatt, az példa nélküli, és elfogadhatatlan.
A sajtóból értesültünk, hogy vádat emelt ellenünk az ügyészség. Az eljárás ezer sebből vérzik. Nincs feljelentő és feljelentés, nincsenek terhelő vallomások és bizonyítékok, nem érdeklik a hatóságot a vád alaptalanságát igazoló egyértelmű anyagok és iratok, csakis a saját koncepciójuk, ami arra épül, hogy bennünket el kell lehetetleníteni. Bármilyen áron.
De miért is?

MERT HÁZASTÁRSAK VAGYUNK, és évek óta azon dolgozunk, hogy egy normális világban élhessünk. A férjem pontosan 27 éve egy betegség kapcsán lépett arra az útra, amiről azóta sem tudta senki és semmi letéríteni. A hosszú évek alatt megtapasztalta azt is, hogy elbánik a politika a leghasznosabb, legjobb ötletekkel, amelyek az egészségesebb és fenntartható élet irányába mutatnak. Ez nem kell, csak a függőség, a kiszolgáltatottság, a betegség-biznisz és a környezetkárosítás, ami helyette van. És ezt el kellene fogadni, amikor tudjuk, hogy van megoldás? Ráadásul karnyújtásnyira…

AZÉRT IS VAGYUNK VESZÉLYESEK, mert nem csak magunk körül szerettük volna egy „normális” környezetet kialakítani, hanem úgy, hogy ez települési szinten is megjelenjen. Ennek volt – pontosabban lehetett volna jelentős állomása Nagykőrös és Mátraverebély. Hittünk abban, hogy ez utóbbiban végre megvalósulhat az Egészségfalu-program, ami a 27 év alatt összegyűjtött valamennyi tapasztalatot ötvözi.
Ez a projekt komoly érdekeket sért – ezt az első perctől tudtuk, és a velünk dolgozó szakemberek is többször figyelmeztettek bennünket erre.

Igaz, Mátraverebély pár hónapra érdekessé vált, mert volt áramfejlesztő szobabicikli, sörösdobozokból összerakott aszaló, mikroszaporító labor, gyógygomba tenyészet, egzotikus növények, amiket Magyarországon máshol nem látni. De ezek apróságok a komplex-terv megvalósításához képest, amihez már csak pár lépés kellett volna. Ám 2014-ben ebbe beavatkoztak. És azóta is folyamatos támadás alatt vagyunk.
Volt, hogy csak a kellemetlenkedés szintjén, de volt, hogy nyílt fenyegetés formájában. Nem foglalkoztunk vele. Tettük a dolgunkat a célok elérése érdekében. Igaz, közben olyan érzésünk volt, mint egy gátfutónak, akinek minden kör után egyre magasabbra és magasabbra emelik a gátját, míg a szomszéd pályán futó versenytársak elől szép lassan elfogynak az akadályok.

Most júliusban mérlegelnünk kellett, milyen eszközeink vannak még.
Én eldöntöttem: megírom a történetet, és majd hangoskönyv formájában is közzéteszem. Tanulságos lesz!
A férjem pedig 27 napja úgy döntött, hogy éhségsztrájkba kezd, és addig folytatja, amíg az ügyészség legalább egy levélben el nem ismeri, hogy hibáztak, és lényegében minden törvényes jogunktól megfosztottak bennünket.
Már 27 napja várunk erre a levélre.

Persze vannak ügyvédek és vannak szakértők, akik majd pontról pontra átnézik, mi történt itt valójában, hogyan és miért lettünk behúzva egy olyan történetbe, ami mindenről szól, csak arról nem, hogy valójában mit is csinálunk, és miért dolgozunk évtizedek óta. És van bíróság, amely meghozza majd a döntést, de ez a döntés nem csak két ember sorsáról fog szólni – amit egyelőre csak kevesen tudnak.
De nem baj, a lényeg, hogy kiderüljön az igazság, és majd mindenkinek érthető legyen a tanulsága is.

About the author:

Leave a comment

egy × három =

Back to Top