Úton

Ismét járom az országot, immár harmadjára. S bár az útvonal hasonló, mégis egészen más mint az eddigiek.
Emlékszem télen még a kíváncsiság volt jellemző: Ki ez, mit csinál? Ismeretlen és érdekes volt a személyem.
Aztán április végén, május elején miután megjelent a Civil Mozgalom fogalma, az emberek segítőkészek lettek. A sajtó kíváncsiságából viszont óvatos távolságtartás lett. Civilnek mondják magukat és választásra készülnek?!

És mostanra egy érdekes kettősséget tapasztalok. Vannak városok, ahol nagyon egyszerűen megfogalmazva a FÉLELMET érzékelem. No nem az emberek tartanak tőlem, sokkal inkább a  helyi-sajtó munkatársai. Szomorú, de vannak akik rettegnek a kenyéradó gazdájuktól, és inkább egy mondatot sem írnak arról, hogy kik vagyunk és mit szeretnénk. Az ilyen városokban a találkozókon megjelenő emberek létszáma is árulkodó.

No de térjünk rá a kellemesebb tapasztalatokra.
Szép számmal akadnak olyan városok is, ahol nemcsak hogy el jönnek a sajtósok a tájékoztatókra, hanem ők keresnek: – Látják hogy körúton vagyok, hozzájuk mikor megyek. Mert semmiképpen nem szeretnének lemaradni.
És ezek az újságírók a sajtótájékoztatók végeztével rendre alá is írják a kezdeményezést – sőt többen kértek már az ívből, hogy a kollégáik se maradjanak ki belőle.
Az útvonal feszített, mégis az az idő, amit egy-egy városban eltöltök, sokat elárul a hangulatról, pártokról és polgármesterekről, emberi hozzáállásról. 

Két történet – ami egyedi, de azért némi általánosításra is adhat okot.

1. Helyszín: valahol Észak-Magyarországon
A helyi tv-nek kiküldöm az e-mailt, hogy megyek ekkor és ekkor. Aztán az érkezés napján telefon, hogy számíthatok-e rájuk. Persze, jönnek. És ott is vannak – igaz a tér másik sarkán, és messziről filmeznek. Ekkor odamegy közülünk valaki és kéri őket, hogy jöjjenek közelebb, beszélni velem, nézzék meg az aláírásgyűjtést. Erre ők sietősen odébbállnak, mondván: az én mondandómra nem kíváncsiak. Hogy mi alapján készítik el a tudósítást, az legyen az ő titkuk.

2. Helyszín: valahol Nyugat-Magyarországon
A riporter hölgy kedvesen köszönt, üdvözli az aktivistákat is, majd ketten félrehúzódunk elkészíteni az interjút. Látom rajta, hogy zavarban van. Ki is derül miért: előre az elnézésemet kéri, de neki fel kell tenni pár kellemetlen kérdést. Szabadkozik, hogy nem ő írta össze, de ezeknek a kérdéseknek feltétlenül el kell hangozni. Megnyugtatom, nincsenek titkolnivalóim – kérdezhet bármit. – Ha nem akarom folytatni, bármikor leállhatunk – ajánlja.
Kb. háromnegyed órát forgattunk. A „kellemetlen” kérdéseket is felteszi, és válaszoltam neki mindenre. Természetesen a forgatás nem állt le, miért is állt volna. – És mikor lesz adásban? – kérdezem. Na ez az amit nem tud, lehet hogy le sem megy…
(Mint utólag megtudtam, az anyag adásba került.)

A média hatalom – tudjuk jól. Egy főszerkesztő személye, hozzáállása a történésekhez egy egész város, megye életére befolyással bír. Én fontosnak tartom, hogy személyesen megismerjenek bennünket, ezért megyek el minél több helyszínre. Nem központi híradásokat adunk ki, hanem odautazunk, bemutatkozunk és megmutatjuk a támogatói bázisunkat is.
És úgy tapasztalom, hogy az újságíró társadalom zöme most már érti, mi a Civil Mozgalom célja: nem akarunk konzerválni egy olyan álságos rendszert, amit az emberek kiszolgáltatottságát gátlástalanul kihasználó, telhetetlen politikus gárda irányít. Mindannyiunk felelőssége, hogy végre elinduljon egy igazi változás.

Mocskos és korrupt a politikai élet? Tessék, itt a lehetőség, tisztítsuk meg.