Hat hét hit, és hat

Talán még emlékeznek erre a reklámszlogenre, ami a Bánfi hajnövesztőt népszerűsítette a 80-as évek végén. Nem kevesebbet ígért, mint hogy hat hét alatt kinő a haj a készítménytől.
Hogy jön most ide a hajnövesztő?
Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a kopaszságnak hamarabb véget lehet vetni, mint egy törvénytelen eljárásnál a jogainkat érvényesíteni.
A férjem hat hete döntötte el, hogy éhségsztrájkot folytat addig, amíg az ügyészség a velünk szemben elkövetett törvénytelen eljárást elismeri, és megnevezi azokat a felelősöket, akik szándékosan hibáztak – mert itt ez történt. Előálltak ugyanis egy olyan vádirattal, ami lényegében egy dologra alkalmas csupán: a lejáratásunkra.

Már 42 napja várjuk, hogy legalább egyetlen mondatot leírjanak, valami olyasmit, hogy: „Elnézést kérünk, eljárási hiba történt”. Vagy azt, hogy: elismerjük, hogy Önöket megfosztottuk a törvény által biztosított jogaiktól.
De nem ismerik el. Azért sem!
Eddig csak mellébeszéltek és hárítottak, de a feltett kérdésekre nem adnak választ, és később a bizonyításul becsatolt iratokról is kínosan hallgatnak, mintha azok nem léteznének. Vagyis köszönik szépen, ők ezzel nem kívánnak foglalkozni. Amit már jó ideje – különösen a közéletben – tapasztalhatunk, hogy a törvények felett őrködők szokásává lett a törvények, és sokszor a törvénytelenségeknek is a figyelmen kívül hagyása.

Már megtették a dolgukat, és ha törik, ha szakad, az utasításoknak eleget téve összeállítottak egy minden alapot, és bármilyen terhelő tényt vagy dolgot nélkülöző vádiratot, melynek során csak egyetlen cél volt fontos, hogy bennünket költségvetési csalással vádoljanak meg, amivel lejárassanak és ellehetetlenítsenek.
Ezt egy bulvár-stílusú sajtóközleményben gyorsan nyilvánosságra is hozták úgy, hogy mi is csak a médiából értesültünk róla! A megyei főügyész is nyilatkozott – amire mi reagálni sem tudtunk, hiszen nem csak a vádiratot, de több nyomozati anyagot sem láttunk még.

Hat hét hit, és hat!
Ha valakinek kinő a haja, az már egy varázslattal érne fel. De úgy tűnik az is csoda lenne, ha a törvények betartatásáért felelős államhatalmi szerv elismerné, hogy ők is hibázhatnak – vagy azt, ami még elképzelhetetlenebb, hogy nem volt mit tenni, mert parancsra kellett cselekedni.
Ennek a tapasztalatnak most egy jelentős áldozat az ára, és a férjem fizikai legyengülése, amit nehéz eldönteni, hogy érdemes vállalni? Mert szomorú, hogy egy jogállamban ezt kell tenni.

De ki tudja, hátha még történik valami, de ehhez vélhetően már mi fogunk kelleni, és az igazság, amit nem tudnak törvényen kívül kezelni és meghamisítani, mert arra nincs ráhatásuk.