Ha áldozatot hozol, könnyen áldozattá válhatsz!

Pár emberöltővel ezelőtt természetes volt az áldozathozatal. Az egyéni érdeket valahogy sokkal könnyebben tudták a háttérbe szorítani, ha egy nemesebb cél érdekében ez volt kívánatos. Nem volt kérdés, hogy egy családfő egyik napról a másikra otthagyott mindent – feleséget, gyereket, munkát, és beállt például a seregbe, mert szólította a haza. (Még ma is tanítják énekórán a toborzó dalok. Mert ha Kossuth Lajos azt üzente, akkor menni kellett…) Pedig jóllehet, akkoriban még azt sem tudta, ki az ellenség, hová kell menni, de mégis hajlandóak voltak az emberek akár az életüket is feláldozni. És ezt tudomásul vette a családja is. Sírva elbúcsúztatták és remélték, talán majd visszajön…
Ez volt az élet rendje. Áldozatot kell hozni.

Nézzük meg, hol tartunk ma.
Ugyan, ki akar ma a hazáért vagy csak úgy másokért bármit tenni? Még a saját szomszédját sem ismeri!
A társadalmi munka vagy épp a kaláka már nem létezik – törölték a szótárakból – szocialista csökevény. Ja és az adóhatóság is szigorúan bünteti, ha segíteni akarunk egymáson azzal, amivel rendelkezünk: a munkaerőnkkel, a képességeinkkel és a tudásunkkal.
Közhasznú munka? Az is csak büntetésnek számít.
Közösségi szolgálat? Kötelező iskolai előírássá vált – de évek alatt szigorúan csak pár óra – még a végén ráéreznének az ízére a fiatalok…
Választások? Kit érdekel? Minek menjek el. Nincs nekem ilyesmire időm. Meg úgyis… vagy úgyse…

JÓ EZ A VILÁG?
Ahol mindenki csak kapni szeretne, és lehetőleg mások ellenében, egyes egyedül ő.
Amikor valaki ad, az nem csak gyanús, de ha megtette, a legtöbb esetben meg is bánja, mert vagy azért szólják le, hogy keveset adott, vagy azért támadják mások, mert nekik ugyan miért nem jutott…
És így válik előbb-utóbb mindenki mindenki ellenségévé.

Mikor merjük végre bevallani legalább saját magunknak is: NEM JÓ ÍGY EZ A VILÁG! Valami nagyon el lett rontva.
De higgyük el: a változás rajtunk múlik!
Azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, a családunkban és a hazánkban, áldozatot kell hoznunk. És aki ezt teszi, ne nézzük le, ne nézzük különcnek se, de ne is akadályozzuk, és főleg ne büntessük érte.