…azt mondanám – mit mondanám?! parancsolnám – a pártok vezetőinek, hogy tessék, itt egy nagy asztal. Kerek. Üljön le mindenki. És bekapcsolnám az ukrán híradót. Szöveg nélkül együtt néznénk a helyszíni tudósítást, és utána feltenném a kérdést: – Ezt akarjuk? Kampányoltok és gyűritek egymást – vajon miért és kiért? Belegondoltok-e abba, hogy pár százalékos népszerűség-emelkedésért…

Kedves barátom! Ha még nem tudtad volna, most elmondom neked: Te egy hétköznapi hős vagy! Az, amit felvállaltál, bármennyire is magától értetődő, mégsem mindennapi dolog… Te, aki immár felvetted a kesztyűt és veszed a bátorságot arra, hogy végre ne csak magadban, vagy a szűk családi és baráti körben nyilváníts kritikát arról a rendszerről, amiben élünk,…

Egy külföldön élő barátom hívta fel a figyelmemet arra, mi az hogy nálunk gyógyszereket reklámoznak a TV-ben? Nekünk már fel sem tűnik, hogy a film két jelenete között hashajtóhoz, fájdalomcsillapítóhoz, kedélyjavító vitaminokhoz vagy puffadásgátlóhoz akarnak kedvet csinálni. Ez lehetne akár vicces is, de ha belegondolunk, mégsem az. Az apátia, a fásultság, a feleslegesség érzése fizikai…

Lehetne másképp. Nemcsak szavak szintjén. Egyszerűen, tisztességesen, közérthetően. Nem pénzért, nem előnyökért, nem hatalomért. Úgy, hogy senki ne érezze magát sem vesztesnek, sem nyertesnek. Egyszerűen csak JÓL. Hogy megvalósuljon, ahhoz nagyon sok embernek kell ezt akarni. És sokak akaratán túl kellenek páran, akik hajlandóak vinni is a zászlót. Várok mindenkit, aki érzi, hogy neki szól…