Az adok-kapok törvénye

Szeptember 11-én pénteken délben 384 levéllel és a két hét alatt kapott 21 ezer támogató aláírással érkeztem az Országgyűlés Képviselői Irodaházába.
A leveleket nem a postázóba akartam leadni, hanem megkértem a frakciókat, hogy egy-egy megbízottjuk vegye át tőlem a képviselőknek címzett borítékokat és ezzel egyidejűleg adjanak lehetőséget egy személyes konzultációra.

Tisztában vagyok azzal, hogy képviselői körökben nem örvendek nagy népszerűségnek, ennek ellenére az MSZP, a FIDESZ és a KDNP helyettes frakcióvezetői lehetőséget adtak egy rövid beszélgetésre.
Természetesen a képviselői költségtérítés volt a fő témánk.
Mindhárman óriási dolognak értékelték amit az elmúlt 11 hónapban tettem és hatalmas eredménynek amit elértem. És azt is, hogy ennek köszönhetően a képviselők meg tudtak egyezni egy évek óta megoldhatatlannak tűnő kérdésben. Tehát az akciónk számukra is egyértelmű siker, hogy nem pont az volt a feltett kérdés, amire ők választ adtak, az szerintük csak apró szépséghiba.
Több ízben leírtam már, hogy miért nem elfogadható a júniusban megszavazott törvény, amely végül az Alkotmánybíróság 2:7 arányú álláspontja szerint okafogyottá tette a népszavazást. Ezért ismétlés helyett most másról szeretnék írni.

Éppen ezen a napon, tehát szeptember 11-én jelentette be Fodor Gábor, hogy visszaadja a mandátumát, mert számára vállalhatatlan, hogy ma Magyarországon nincs párbeszéd, együttműködés és összefogás.
Olyan szinten eldurvult a politikai csatározás, ami lám, egyes képviselők számára értelmetlenné teszi a további tevékenységet. Tényleg: hogyan lehet koncentrálni a munkára, ha folyamatosan körbe kell pillantgatni, hogy hol lapul az ellenség? A figyelmet is eltereli és egy csomó energiát leköt.
Ez az állapot senkinek sem jó, sem a kormányzó erőnek, sem az ellenzéknek – de legfőképp a társadalomnak. Nem lesz jó a következő kormánynak és a következő ellenzéknek sem, mert minden ott fog folytatódni, ahol abbahagyták. És ebben tökéletesen egyetértettünk a beszélgetőtársakkal.

A leveleket átadtam – a reakciót illetően nincsenek illúzióim. Viszont hatalmas eredményként értékelem a történteket. Hogy miért is? Az a három politikus, aki eldöntötte, hogy leül velem egy asztalhoz – talán nem is tudja: megtették az első lépést a párbeszéd, az összefogás és a megegyezés felé. Nem az én személyem a fontos, hanem a gesztus: hajlandó vagyok partnerként kezelni azt, akiről tudom, hogy nem az én oldalamon áll. Hajlandó vagyok meghallgatni a véleményét, az álláspontját, és elmondom neki az enyémet. Nem csak kinyilatkoztatok, hanem beszélgetni is tudok vele.
Ez ennyire egyszerű.
Bízom abban, hogy péntek óta három képviselő már nem a kotnyeles háziasszonyt, és főleg nem a főgonoszt látja bennem – és ha arról olvasnak majd, hogy mit is akar ez a Seres Mária és a Civil Mozgalom, nem a háttérben megbújó politikai erők után kutatnak, hanem végre elhiszik, hogy mi nem a jobb- vagy a baloldalon, hanem az emberek pártján állunk, és tényleg azt szeretnénk, amire már ők is évek óta várnak: ÖSSZEFOGÁST ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉST!

Sokszor eszembe jut egy hónapokkal ezelőtti jelenet, amikor egy dél-dunántúli kisváros két ellentétes érdekeltségű tévés stábja kérésemre – mivel csak nagyon kevés időm volt –, egy interjú erejéig életében először egymás mellé állt, s egy riporter kezében volt a két mikrofon. És működött…

Nincs lehetetlen – csak ismerni kell az adok-kapok törvényének roppant egyszerű gyakorlatát: ha örülni akarsz, adj örömet másoknak is, ha szeretetet akarsz, tanulj meg szeretetet adni, ha figyelmességre és nagyrabecsülésre vágysz, tanulj meg figyelmességet és nagyrabecsülést adni, ha pedig anyagi bőségre vágysz, akkor segíts másoknak meggazdagodni.
Ahhoz, hogy az ember megkapjon valamit, amit szeretne, a legkönnyebb út valójában az, ha másokat hozzásegít ehhez.

És ez az alapelv egyaránt érvényes egyéni, szervezeti, de társadalmi, nemzeti méretekben is. Ha az életet minden jóval megáldva szeretnéd élvezni, tanulj meg az élet minden javával csendesen másokat gazdagítani!
(Bocsánat a kissé patetikusra sikerült befejezésért, de a hozzám befutó sok-sok névnapi jókívánság hozta ki ezt belőlem. Köszönöm!)