Szelidi-tavi Normális Élet találkozó – ahogy én láttam

Szelidi-tavi Normális Élet találkozó – ahogy én láttam

2021-08-02 1 hozzászólás a(z) bejegyzéshez

Ismeritek azt az érzést, amikor életetekben először találkoztok valakivel, és pár perc után olyan kontaktusba kerültök, mintha ki tudja mióta ismernétek egymást.

Érdekes helyszín volt a Szelidi-tó. Távol és mégis közel – nekem közel 4 órányi autóút. De csak felsőfokban tudok fogalmazni. Nagyszerű helyszín, tökéletes időjárás, kedves, értelmes emberek. És éjszakába nyúló beszélgetések, hogy mit kellene csinálni, hogy egy jobb, élhetőbb hely legyen ez a csodaszép ország, ahol mi mindannyian jobban érezhetjük magunkat.

Aki ott volt, az tudja, hogy olyan töltést kaptunk egymástól, amit lehetetlen lesz semlegesíteni a sok negatív hírnek, ami vélhetően ránk zúdul a következő hónapokban. Aki eljött oda, tudja, hogy van feladata. Talán még keresi a helyét, mi az ami a legtesthezállóbb neki, mi az, amit be mer vállalni. De érzi: részese egy folyamatnak, ami elindult. És ez a lényeg!

Gődényisták, szektások, konteósok, laposföld hívők – kaptunk már ostoba jelzőket szép számmal, de ahogy idáig nem vettek rá bennünket a birkaságra, ezután sem tudnak. Mert mi mindannyian felelősen gondolkodunk! Nem csak a mának élünk, ahol oly sokan megalkusznak és besimulnak a fősodorba, nehogy kilógjanak a sorból, és a fejükre koppintsanak. (Hát persze, hogy Piramis – 1 percnél indul el a dal, amit szerintem te is ismersz.)

Aki nem volt ott, azok kedvéért röviden összefoglalom az egy hetes találkozó lényeget. Mindenki egyénileg oldotta meg az odautazását, a szállását, az étkezést. Volt aki csak pár órára jött, volt aki egy hétre, volt aki az egész családdal, volt aki titokban “szökött” közénk. Volt, aki autóval, lakóautóval, más gyalog, vonattal, busszal. Sokan voltunk, nagyon sokfélék – az ország minden szegletéből. DE: KÖZÖS NYELVET BESZÉLTÜNK! Senkiben nem volt kétség, hogy valami olyannak vagyunk a részesei, amiből egyszerűen nem szabad kimaradni.

A sokféle szállás, érkezési időpont, stb. – tehát a szétszórtság ellenére volt 3 fix pont, ami minden nap “összefűzött” bennünket. Napközben a strandon egy hatalmas fa alatt gyülekeztünk, és ahogy érkeztünk, bemutatkoztunk egymásnak: ki vagyok, honnan és miért jöttem.

Amikor 10-20 ember van együtt, ez még viszonylag egyszerűen lebonyolítható volt, le is tudtunk ülni a legfoglalt padjainkhoz. De amikor már a csapat egyik része kilógott a fák alól, akkor elkelt egy jó moderátor. Érdekes volt, hogy a szerepek nem voltak előre kiosztva, de valahogy mindig mindenre megvolt az ember – így a moderálásra is. Önkéntesen! (Ilyen az, amikor az egyes feladatokra nem választunk embereket, hanem kiválasztódnak.)
Így lett hangosítás, így lett Normális Élet feliratú pólónk. Ha nagyon meleg volt egy estébe nyúló előadáson, már volt is, aki hozta a hűtött ásványvizet, nehogy valaki szomjas maradjon. Vagy épp meglepett bennünket egy a kondér hideg gyümölcslevessel, mert mégiscsak vasárnap dél van! 🙂

A másik találkozási pontként a délutáni előadás adta magát, amire minden nap más előadó érkezett. Az eredeti tervek szerint egy étterem nagyterasza lett volna az állandó helyszín, de valamiért a tulajdonos ezt az első nap után már nem engedte meg. (Vajon miért?!) Így a többi előadást egy olyan ház udvarán tartottunk, aminek nem volt ugyan pontos címe – mégis mindenki odatalált, és a legtökéletesebb helyszínnek bizonyult.

Az egyéni vacsorázás után az estéket is együtt töltöttük – a közös sörözés, borozás éjfél előtt soha nem ért véget. Volt olyan is, hogy születésnapost köszöntöttünk együtt, de még egy lánybúcsúba is becsöppentünk.

Én az egész hetet ott töltöttem, így nem csak egy-egy nap benyomásait hoztam magammal, hanem végigéltem a folyamatot: azt, hogy hogyan lett a 4. napra vastapssal jutalmazott előadó egy olyan fiatalemberből, aki első nap még le sem ült közénk, csak hallgatta, mások mit mondanak. Hogyan szövődtek barátságok olyanok között, akik az első nap még óvatosan méricskélték egymást. Láttam olyan nőket és férfiakat, akik csak 1 napra tudtak jönni, aztán nem tudták megállni, hogy hétvégére ne jöjjenek vissza az egész családdal. Akadtak, akik nem találtak szállást, de inkább aludtak a kocsijukban, csak hogy még tovább maradhassanak. Volt, aki ide időzítette a pár napos nyári szabadságát, és amikor kérdeztem, hogy biztosan ilyen nyaralásra gondolt, csak annyit mondott : Viccelsz? Mondj ennél jobb helyet és jobb társaságot!

Végig tudtam hallgatni valamennyi előadót, akik közül azokat járta át igazán a szelidi-feeling, akik a másfél órás előadáson túl is velünk tudtak maradni. Volt, aki 6 napot…

Azzal kezdtem ezt az írást, hogy “ismeritek az érzést, amikor életetekben először találkoztok valakivel…” És az megvan, amikor ott állsz vagy ülsz egy nagy fa alatt, beszélgetsz valakivel, akinek csak a keresztnevét tudod, és bizonyos mondatok elhangzása után egyszerre lesz libabőrös a karotok. Aztán a hidegrázás végigfut minden porcikádon – ugyanúgy, ahogy az övén is… És érzed, hogy jó helyen vagy! Végre!!!

Hát ilyen dolgok történtek a Szelidi-tó partján.

Szívesen megosztok pár olyan történetet, ami talán sokak számára érdekes vagy inspiráló lehet. Az első a H1N1-es 2009-es sertésinfluenza oltáshoz fog kötődni. De hogy mi köze ennek a 12 évvel ezelőtti oltásnak a Szelidi-tóhoz, hamarosan itt elolvashatod.

About the author:

1 Comment

ILDIKO FODOR - 2021-08-04 - 13:52

Válasz /

Kedves Mária! Köszönet az írásodért, így volt, ahogy leírtad! Végig ott voltam, aludtam olcsó kempingben és kocsiban, de megérte, mert feledhetetlen élményekkel gazdagabban tértem haza. Köszönet érte mindenkinek, aki segített az odajutásban, aki megosztotta velem a szállást, aki részt vett a szervezésben, aki beszélgetett velem, aki megosztotta bánatát vagy terveit, vagy csak ott volt, érdeklődött és velem együtt gondolkodott.