Amerika tényleg messze van

A New Yorkban élő rokonommal váltottunk üzenetet tegnap. Ő az egészségügyben dolgozik, és ráadásul idősekkel foglalkozik. Két iskolás kisgyereke is van.
Ő írt rám, hogy felénk mi a helyzet?
Alig van náluk európai hír, de úgy hallotta, hogy hozzánk most fog ideérni a koronavírus, és aggódik értünk. Leírtam neki mi a helyzet Magyarországon, és természetesen visszakérdeztem, hogy velük mi van? Aztán elég nagy meglepetés ért, mert bevallom őszintén, nem erre a válaszra számítottam:
– Ó itt már lassan vége. Mit küldjek nektek, mire van szükségetek? Van postajárat? Ezeket kérdezte tőlem az, aki abban a New Yorkban él, amiről aznap reggel a magyar híroldalakon én azt olvashattam, hogy lebénult és összeomlott, hogy rabok temetik tömegsírokba a rengeteg halottat, és hogy hűtőkamionokkal viszik a kórházakból a tetemeket, mert csak New Yorkban már 7000 koronavírusos áldozat van!
Ehelyett ő egyszerűen annyit írt: – Nálunk minden rendben, dolgozunk, és a lányok is tanulnak.

Hát, mintha nem ugyanarról a New Yorkról beszélnénk. Ezért nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, és felhívtam egy másik Amerikában élő ismerősömet, hogy tényleg mi a helyzet. ő is azt mondta, hogy náluk is vannak szigorítások és bezártak az éttermek meg a kávézók, nem lehet lemenni az óceánpartra, de azért nem állt meg az élet.  Optimisták abban, hogy hamar kikerülnek ebből a helyzetből, és a gazdasági következményektől sem félnek.
Aki tudja, most is viszi a vállalkozását, a kieső bevételek pótlására pedig nagy segítség a fejenként járó állami támogatás, ami felnőtteknek 1200, gyerekeknek pedig 500 dollár. Persze csak az a felnőtt jogosult erre, aki tavaly adót fizetett! Mert amellett, hogy meg kell állítani a járványt, náluk legalább olyan fontos, hogy mozgásban kell tartani a gazdaságot is. És ezt csak úgy tudják megtenni, ha van pénze az embereknek.

Ezután még kicseréltük a sárgatúró receptjeinket, majd Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánva elköszöntünk, és visszatértem a magyar valóságba. Az első hír amit megláttam, az a pénteki Magyar Közlönyben megjelent dolgokat sorolja. Megtudhattam, hogy 29,5 milliárd forintot ad a kormány a rendkívüli migrációs nyomás(!) kezelésére, és a kormány, illetve Orbán Viktor engedélyezte a belügyminisztériumnak, hogy 19,3 milliárd forinttal túllépje az erre biztosított keretét. Ezenkívül a miniszterelnök felkérte a pénzügyminisztert, hogy a 2020. évi költségvetésből további 10,245 milliárd forint többletforrás is álljon a belügyminisztérium rendelkezésére, a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadásokra.
A közlönyben szerepelt még az is, hogy a Budapest, Hermina úti Róheim-villa felújítására a pénzügyminiszter a 2021-es költségvetésben biztosítson 4,239 milliárd forintot a Miniszterelnöki Kabinetiroda számára, a 2022-es költségvetésből pedig újabb 1,270 milliárd forintot. Az idei évben „csak” 1,1 milliárd forint jut erre a nem tudni miért olyan fontos beruházásra.

Tényleg most ezekre van szükség, idő, energia és ennyi pénz? Miközben a polgármesterek meg egymásra licitálnak azzal, hogy a Húsvéti időszakra, vagyis négy napra a megkapott jogkörüknél fogva hogyan is tudnának újabb, még elképesztőbb szigorításokat bevezetni. Csak egy példa Székesfehérvárról, ahol 10 méteres távolságot kell tartani mindenkinek az utcán, de a gyerekek ki sem mehetnek, és a kutyák is csak 30 percre! A vétkezőkre pedig akár 50 ezer forint bírság is kiszabható, amit „persze” a járvány elleni védekezési alapba fizetnek majd be.

Történik mindez azon a pénteken, amikor arra emlékszik a világ, hogy Jézust a Golgotára vitték, útközben ütlegelték, gyalázták és köpködték, a keresztjére pedig táblát egy tettek, amin kilétének és büntetésének oka szerepelt: Názáreti Jézus, a zsidók királya. Latinul Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum – vagy ahogy a legtöbben ismerik: INRI.

És aki a kereszten utolsó erejével még hangosan ezt kiáltotta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”