Én nem sajnálom a politikusokat… – ők vajon sajnálnak minket?!

Először is: az a nyolc kérdés, amit benyújtottam az OVB-hez a hozzám beérkezett javaslatok alapján állt össze. Egyet elfogadtak közülük, hitelesítették, a többit nem. Persze lehet vitatkozni azon, melyik fontos, melyik nem, de tisztázni szeretném: a kérdések összesen arra irányulnak, hogy véleményt nyilváníthassunk ezekben a dolgokban. Ehhez miért nincs jogunk?
Hisz a politikusok is rendre előveszik ezeket a témákat, aztán ha eljut egyéni képviselői indítvány szintjére, akkor az ellentábor leszavazza.

Parlamenti létszám
A kisebb parlament ötlete 1990 óta sokszor felmerült. 1993-ban az SZDSZ javasolt kisebb parlamentet, aztán 1995-ben Horn Gyula akart 220–250 képviselőt. 1998-ban a Fidesz már kormánypártként vitte tovább az MSZP ötletét, létrejött egy hatpárti bizottság, hogy megvizsgálják a lehetőségeket, de aztán nem lett belőle semmi. A Medgyessy-kormány javaslatai között is szerepelt, utána 2005-ben az SZDSZ vetette fel a 250 fős törvényhozás gondolatát.
A pártok azóta is folyamatosan nyújtottak be javaslatokat, az elvi egyetértés tehát megvolt, megvan abban hogy kevesebb képviselő is elég lenne – és történt valami? Tizenkilenc éve semmi! Hát ezért kell az alulról jövő nyomás: érezzék, hogy az épp aktuális érdekeik érvényesítése céljából nem lehet egy témát rendre lesöpörni az asztalról.

Pártok támogatása
A fórumon egyikőtök nagyon jól összefoglalta: ne az állam tartsa el a pártokat, hisz nem ő hozta létre, nem az ő felelőssége a fennmaradásuk sem. Viszont megadhatja a lehetőséget, hogy a pártok részére is lehessen adakozni az adónkból. Tehát olyan arányban jusson nekik a közösből, amennyien fontosnak érzik a tevékenységüket.
A pártok gazdálkodása, a politikusoknak nyújtott juttatások csak látszólag nem érintenek bennünket, valójában a zsebünkre megy. A párt- és kampányfinanszírozást egy 1989-es törvény szabályozza – még az egypártrendszerből. Azóta hiába vált egyértelművé, hogy az élet túlhaladta, egy 1997-es kiegészítő jogszabály kivételével minden változatlan maradt.
Majtényi László adatvédelmi biztos szerint a kampánypénzek 90 százaléka illegális.
Vagyis a törvényben engedélyezett 386 millió helyett egy-egy választás előtt, a legutóbbi becslések szerint akár 20-30 milliárdot is költenek a pártok. Kérdés, hogy honnan van erre a többletpénz?!

Külföldön a pártokra sokkal inkább jellemző, hogy a tagsága vagy a szimpatizánsai finanszírozzák. A sok kicsiből jön össze a keret.
Németországban vannak 1 milliós taglétszámú pártok. Magyarországon a legnagyobb pártok létszáma is csak 10 ezer körüli, és elenyésző bevételi forrás a tagdíjfizetés.
„A magyar párt finanszírozási rendszer a létező legdrágább és legveszélyesebb” – nyilatkozta Tölgyessy Péter az MR1 reggeli műsorában 2008.10.27-én.

Magyarországon a rendszerváltás idején a képviselői alapfizetés 32 500 forint volt. Ugyanez az összeg most 231 900 forint, ami nem mondható különösen magasnak. Viszont az alapfizetésen kívül megnyitottak rengeteg más csatornát. Ilyen az álláshalmozás megengedése. Eredetileg polgármester, alpolgármester nem lehetett országgyűlési képviselő – ezt a korlátot 1994-től törölték. Sok országgyűlési képviselő város- vagy községvezető, illetve városi- vagy megyei közgyűlés tagja. Ezekhez társulhatnak frakció tisztségek, vagy a bizottsági tagságok, tisztségek – ki mennyit bír…

Végezetül egy záró kérdés: Egyáltalán szükség van pártokra? Lássuk mi volt a véleménye egykoron Orbán Viktornak, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének: „Ha a választásokon csak pártok indulhatnak – amit helytelenítenék -, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk." (HVG, 1989. augusztus 26.)

Változnak az idők, változnak az érdekek…
… és nekünk meddig kell ezt tétlenül szemlélni?