605.885 ember – 2009. február 12.

605.885 ember – 2009. február 12.

Nincs hozzászólás a(z) 605.885 ember – 2009. február 12. bejegyzéshez

Napra pontosan éppen 5 éve, kora hajnali órában pakoltuk össze a férjemmel a nemzeti színű szalaggal átkötegelt íveket, amit kettőnk nem akármilyen erőfeszítésének eredményeként, napok óta kialvatlanul, de boldogan és fáradtságot nem érezve raktunk a kisteherautóba. Mi akkor már tudtuk, hogy történelmet írtunk, és az utolsó köteg berakása után boldogan borultunk össze, amit aztán könnyeink záporozása követett…
Leírhatatlan érzés volt, és most is elfog a sírás, mert nehéz lenne ezt máshogy megélni. Akkor, 2009. február 12-e hajnalán mi már éreztük és tudtuk, hogy nem befejeztünk egy lehetetlen küldetést, hanem elindítottunk egy folyamatot. Egy olyan folyamatot, amiről még nem tudhattuk, hogy mikor éri el a célját.

Abban az utolsó 3 hétben, amikor 400 ezer embert mozgattunk meg, sok mindent kockára tettünk. A férjem mondatai örökre a fülemben csengenek, aki január közepén azt mondta nekem, hogy most nagy, és felelősségteljes döntést kell hoznom. Ha nem sikerül összegyűjteni a 200 ezer érvényes aláírást, akkor az életben nem lesz még valaki, aki ezt megteszi, de hite sem lesz többé az embereknek abban, hogy igen is lehet a politikával és a politikusok gátlástalanságával szemben valamit tenni.
De ha végigcsinálom, akkor hitet és reményt adok mindenkinek, hogy igen is, akár egy törékeny, egyszerű, vidéki 4 gyerekes családanya is be tud avatkozni ebbe az emberellenes gépezetbe, és megállíthatatlan folyamatokat indíthat el.
Ehhez viszont olyan terhet és olyan emberfeletti munkát kell végeznünk, ami nem csak kockázatos és veszélyes, de a munkán és a családon kívül a gyermekeinket is negatívan érintheti, mert mese nincs, akkor mindent félre kell tenni.

Bár én dönthettem, ez nem volt egyszerű, hiszen egy 2 éves kisgyermek őszinte ragaszkodását és az anyai ösztönömet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Végül is kompromisszumos döntés született, miután a család leült és megbeszéltük, hogy mi legyen. A legnehezebb megoldás mellett döntöttem, amit anyaként meghozhattam, és ezt a gyerekek is elfogadták: A kicsikém, az én édes kis pici lányom is velem lesz mindvégig, mert nélküle nem leszek képes érte küzdeni…

A testvérei pedig vállalták, hogy felnőttként viselkedve, egymást segítve teszik a dolgukat.
Mert elsősorban értük, és a velük egykorú, a tőlük fiatalabb és idősebb gyerekek sorsáért, de tulajdonképpen minden honfitársam jövőjéért kell véghezvinnem azt, amit tőlem okosabbak, erősebbek és tapasztaltabbak nem tettek meg eddig az életben, egységbe kovácsolva ezzel egy olyan társadalmat, ahol a viszály, az ellenségeskedés kezd úrrá lenni a békesség és az együttműködés helyett.

Így hát belevágtunk, a végeredményt pedig tudjátok…
De ez az eredmény nem a végét jelentette a megkezdett folyamatnak, még ha a politikusok azt hitték és hiszik is. Mert annak a népszavazásnak a megakadályozásával, ami gyakorlatilag róluk, a 20 éves tevékenységük értékeléséről szólt volna, csak egy eseményt hiúsítottak meg, de magát a folyamatot nem tudják megállítani.

És ezt a folyamatot kell most nekünk befejezni, onnan kezdve és napra pontosan onnan indulva, ahol 5 éve, 2009. február 12-én abbahagytuk. De innentől, bármennyire is szeretnének, már nem tudnak beavatkozni, sőt ebben a politikusok lesznek a legnagyobb segítségünkre, hiszen április 6-án éppen ők azok, akik a leginkább szeretnék, hogy az urnákhoz járuljon a nép!

A nép pedig meg is fogja ezt most tenni, és az 5 évvel ezelőtti sérelméért elégtételt vehet azzal, hogy a pártok, a politika és a politikusok helyett önmagára szavaz, arra, hogy az ő szava is behallatsszon végre a Parlament süket falai közé. Mert 5 évvel ezelőtt ezt nem engedték meg nekünk!
Ráadásul idén a három választáson háromszor is elégtételt vehetünk rajtuk, mint tette ezt Lúdas Matyi a kevély Döbrögivel…

Hát ezért van most rajtunk nagy felelősség, mert ha nem tesszük meg azt, amivel az SMS, a szövetségeseim is a rajtkőre állhatnak, akkor ezt a reményt és lehetőséget nem adjuk meg se magunknak, se a társadalom mindenből kiábrándult 70 százalékának. Ehhez pedig semmi más nem kell, mint 106 jó embernek 106 választási körzetben 500 érvényes ajánlást összegyűjtenie.
Ugye milyen egyszerű? Ezért most ne rontsuk el…

Érdemes megnézni a kisfilmet az emlékezetes pillanatokról: http://youtu.be/iYlmj3qBWSM

ÖN MIT GONDOL?
A politikai szándék vagy akarat soha nem sértheti vagy korlátozhatja a társadalmi igazságosságot?

About the author:

Leave a comment

tizennyolc − 15 =

Back to Top