Újrakezdés – 2012.02.12

Újrakezdés – 2012.02.12

Nincs hozzászólás a(z) Újrakezdés – 2012.02.12 bejegyzéshez

Ma délután egy kis szusszanásnyi időm volt és az órára néztem, ami 15 óra 37 percet mutatott. Ekkor átvillant bennem egy gondolat, hogy ennek most valami jelentősége van.
Igen, már jött is a felismerés, az a csodálatos emlék, hogy éppen 3 évvel ezelőtt valami nagyon nagy dolgot éltem át sokadmagammal. Mert pontban akkor csatárláncot alkotva pakoltuk ki a segítőimmel azt a több tízezer aláírásgyűjtő ívet, amit 605.885 ember látott el a kézjegyével. Köszönöm a sorsnak, hogy ezt most újra, talán a legjobbkor eszembe juttatta.

Három évvel ezelőtt ezeket a sorokat írtam a leadás előtti nap éjjelén:
„Köszönöm Nektek és rajtatok keresztül Mindenkinek, aki felismerte ennek a kérdésnek a jelentőségét és melléállt.
Nehéz most kifejteni, hogy mit érzek… de szerintem Ti is ugyanezt élitek majd át.
Ünnepeljünk együtt holnap! Bízom benne, hogy sokan jelen tudtok lenni – aki pedig nem, az figyelje a híreket! Ezt már nem hagyhatja ki egyetlen hírszerkesztő sem…”

Aztán mégis kihagyták, szinte minden hírszerkesztő, hiszen erről a történelmi jelentőségű eseményről szinte sehol nem tettek említést! Sose gondoltuk volna. A média teljes hallgatásba burkolózott, minden jelentéktelen hír fontosabb volt ennél, és még a legostobább bulvár hírekkel sem tudtuk a „versenyt” felvenni. Pedig az átadáson a média teljes egészében képviselte magát, végig pörögtek a kamerák és csattogtak a fényképezőgépek.
Vajon hogyan jöhetett létre ilyen példás elhallgatás…?

Három évvel ezelőtt volt egy kérdés, ami sokkal több volt, mint egy kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?”
Ezen keresztül 605.885 ember az aláírásával üzent a politikusoknak. Ők azonban nem értettek belőle semmit – és nem is tanultak belőle máig sem. Pedig ez a kérdés nem ismert pártszimpátiát vagy nézetkülönbségeket, mégis figyelmen kívül hagyta, 605.885 ember alkotmányos jogát porba taposta és visszautasította minden politikai szereplő, pártszínezetre vagy ideológiára való tekintet nélkül.

A végén rá kellett döbbennem arra, hogy éppen ez a visszautasítás adta meg utólag a kérdés igazi jelentőségét, nem pedig annak tartalma. Mert ezzel egyértelműen bebizonyosodhatott bárki számára, hogy a pártok és képviselőik között nincs semmi különbség, hiszen nekik csakis a hatalom megszerzése és a pénz számít, függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak!
Így hát a népszavazás lehetőségét egy mozdulattal lesöpörték az asztalról, sutba dobva a demokráciát és az Alkotmányt is, ami akkor még ki mondta azt a legfontosabb alapvető jogunkat, hogy „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé…”. Ez mára úgy módosult, hogy „A hatalom forrása a nép.” A különbséget ugye mindenki érzi…

Kerestek engem már előtte és utána is mindenféle emberek, pártok és szervezetek, és mindegyiket sikerült megharagítanom amiatt, hogy nem kívántam részt venni egyikben sem. Ezt ma méginkább így érzem, különösen az elmúlt néhány hónap nagy szerveződéseiről és összefogásairól szóló félrevezetések és tapasztalások ismeretében. Szembesülhettem már sokadszor azzal, hogy a „felülről jött forradalmak és forradalmárok” csak zsákutcát jelentenek. De ezt az elmúlt pár száz év is igazolta. Meg azt is, hogy alig volt a történelem során valóban alulról kezdeményezett társadalmi összefogás és megmozdulás, akár egy zsarnokság vagy politikai hatalom megdöntésére, de egy működésképtelen rendszer lecserélésére sem. És ez várhatóan mindig is így lesz, ezért tanulni kell a történelem által megvilágított hibákból.

Emiatt nem láttam és látom továbbra sem célszerűnek olyanokkal együttműködni, akik csak lejáratják a „civil” jelzőt, és már akkor túlzott médiajelenléttel bírnak, amikor még nulla eredményt vagy teljesítményt tudhatnak magukénak. Ott valami egészen biztos, hogy nem stimmel, ezt tudhatjuk már az aláírásgyűjtő ívek leadása óta, és számtalan más azóta történt eseményből is (pl. a Civil Mozgalom „kifelejtése” a 2010-es választási műsorokból stb…).
Ezért kerülöm az értelmetlen rendezvényeket, tüntetéseket és egyebeket, mert van éppen elég dolgom ezek nélkül is. De ugyanakkor nagyon sajnálom, ha van egy alulról induló jó kezdeményezés, mint például a mostani „Éhség menet”, már rögtön rátelepszik a politika, és annak haszonélvezői veszik át azt a szerepet, amitől fényévekre vannak. Most dilemmázok is eleget, mert bár ismerem a kezdeményezőt, aki tényleg egy egyszerű civil ember, amellett hogy elhívtak a záróeseményre, nem szeretnék ott „tolongani” azokkal, akik ezt a fontos és nagyszerű kezdeményezést kiakarják sajátítani.

Sem eddig, sem ezután nem kívánok részt venni a politikusok játékában, többek között azért, mert javarészt korlátolt senkikből áll, és normális ember nem vágyik közéjük. Éppen ezért eltűrni sem akarom a játékaikat. Amiatt pedig politikusnak gondolni engem, mert fellépek a tevékenységükkel szemben, elég nagy butaság.
Szerintem a társadalom 99%-a arra vágyik, hogy a politikusnak nevezett „valakik” a szemétdombon találják meg a megérdemelt helyüket – munkásságuk méltó elismeréseként. Ezt viszont csak kívülállók tudják elősegíteni, hiszen jól tudjuk, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét…

Ezért nem bízom semmilyen politikusban és pártban, és maradok továbbra is civil kívülálló. Természetesen aktív kívülálló, hiszen a passzív kívülálló olyan, mintha nem is létezne, azaz gyakorlatilag nincs! A politikusok pedig erre építették mindig is a stratégiájukat. Nekik a birka nép az ideális, de én bízom abban, hogy ennek lassan már vége.
Kellenének már nagyon azok az egyszerű és értelmes emberek, akik alulról építkezve jönnek, akik ennek ellenére merik vállalni a nehézségeket és a hálátlan vezetői feladatokat. Kellenek a fáklyák az élre, tiszta fénnyel, és szerintem lenne is erre éppen elég ember. De sokan még nem érzik a dolog fontosságát és jelentőségét, ezért legtöbbször sajnos másra várnak. A nagy udvariaskodás közepette pedig alig van valaki a küzdőtéren…

Kicsit hosszúra sikeredett a hosszú kihagyás utáni első naplóbejegyzésem, de nem volt egyszerű a legfontosabbakat így elsőre kiírni magamból. Aztán még itt az a sok-sok dolog és történet ami már volt, és jön egyre több a jövőben is.
Megköszönöm a sorsnak ezt a ma délutáni pillanatot, mert nyilván valami célja van ezzel, és mert sikerült engem hosszú idő után visszabillenteni abba az állapotba, hogy az internetes naplómon keresztül újra megosszam a gondolataimat, érzéseimet és a velem történt eseményeket azokkal, akik már régóta kérnek erre, és azokkal is, akik számára ez hasznos lehet majd.
Sokan kérdezik: mi van velem, miért vonultam vissza, és azt is, hogy a honlapomon miért nem írok már közel másfél éve? Ma átértékeltem annak a délutáni pillanatnak a jelentőségét, majd megértettem és beláttam, hogy nem csak meg kell osztanom mindazt, ami fontos és tanulságos lehet a jövő, mindannyiunk jövője szempontjából, hanem újra lendületbe kell jönni és másokat is lendületbe kell hozni a közélet területén amíg még nem késő, és amíg nem lepik el azt a fogadatlan prókátorok és az önjelölt ripacsok.

Mert bár másfél év eltelt, lelkifurdalásom azért nincsen, hiszen én nem tűntem el és nem is unatkoztam egy percet sem, de ezt látni fogjátok majd kedves olvasóim.

About the author:

Leave a comment

tizennégy + 16 =

Back to Top