Norvég modell 2.

Szeptember elején jártam Norvégiában egy szakmai úton. Vendéglátóink a pénteki vacsoránál mellékesen megjegyezték, hogy vasárnap választások lesznek. Ez meg hogy lehet?! Sehol egy plakát vagy egy utcai kampány-rendezvény! Kiderült, hogy a csendes kampány nem azért van, mert érdektelenség jellemzi a lakosságot. A politikai kultúra itt egészen más: tiszteletben tartják a másikat, és nem az egymás elleni gyűlöletkeltésre fókuszálnak a pártok.
Persze ellenfelek a kampány során, de ki tudja milyen eredmény születik: lehet, hogy koalícióra kell majd lépni. Tehát nem megengedhető az eldurvuló hangvétel, hogy aztán majd akadálya legyen a közös munkának.
Ugyanis náluk nem árkok vannak, hanem párbeszéd és közös ügyek. Érvek, ellenérvek és józan gondolkodás. Nem érzelmek, és B-közép hangvételű felhergelt szurkolótáborok.

Az is érdekes volt, hogyan kommunikálnak a pártok és jelöltjeik a választókkal. Óriásplakát? Ugyan! Az olyan szervezet, akinek óriásplakátokkal kell „eladni” magát, az hiteltelen – és egyébként is, miért szórja el a pénzt?! Ott van az olcsó internet. A különböző közösségi oldalakon folyik a szolid kampány. Persze kulturált hangnemben.
A kisvárosokban tehát nyomát sem láttuk a kampánynak. A fővárosban pedig kis fakunyhókat állítanak fel a pártok, de ott is békésen megférnek egymás mellett.

Jens Stoltenberg miniszterelnök a közvetlen kampányt választotta: taxisofőrként tesztelte az emberek hangulatát. Az autóban rejtett kamerák voltak, melyek rögzítették az utasok véleményét az aktuálpolitikáról, és felvették a reakciókat is, amikor rájöttek, hogy valójában ki volt a sofőrjük.
Stoltenberg bevallotta, hogy nem vezetett autót már több mint nyolc éve. Egy utas meg is jegyezte: „Nem éppen ez a legjobb autóvezetés, amit valaha láttam.”
Aztán végül is nem ő nyert. Erna Solberg személyében női miniszterelnöke lett az országnak. További érdekesség, hogy a koalíciós párt vezetője is nő.
 
Amikor már végképp reménytelennek érezzük a hazai viszonyokat, érdemes egy kicsit távolabbra tekinteni. Máshol – főleg ahol jól csinálják – hogy csinálják? Mert már nincs idő kísérletezgetni! Nem megengedhető a „hátha bejön” sem. Mert mi van, ha nem? Nem mentek még el elegen ebből az országból? Nem elég a 4 millió létminimum alatt élő?
Óriásira dagadt a végképp kiábrándult és passzívvá vált emberek tábora. Elegük van az ígérgetésekből és a hazugságokból. De nagyon jó lenne, ha egyre többeknek elegük lenne a gyűlölködésből is.

És lehetne még hosszan elemezni akár a norvég, akár más példákat, nem kell látnoki képesség, hogy kijelenthessük: amíg a két politikai oldal hadiállapotot tart fenn az országban, addig esély sincs a valódi változásra.

ÖN MIT GONDOL?
A pártok működését és pénzügyi elszámoltatását a rendszerváltásig visszamenőlegesen el kell végezni, különös tekintettel a kampányköltségekre?