Négy évünket egy hízott libáért…

Hamarosan megtudjuk, hogyan döntött a NÉP. Van-e még hite, maradt-e reménye és legalább csírája a szeretnek – no meg az értelemnek.

Hetek óta az utcákat, tereket járom. Nagyon sok és sokféle – mostanság választópolgárként emlegetett – emberrel találkoztam és beszéltem.
És döbbenten szembesülök azzal a felelőtlenséggel, félvállról kezeléssel, ami a választással kapcsolatban megnyilvánul.
Értetlenül állok azelőtt, hogy egyesek (vagy a többség?) minek hatására készülnek visszaszavazni egy köztudottan alkoholista személy polgármestert, milyen faluvezetést várnak attól, aki a saját családjában sem tud rendet tartani, és miért bízzák rá a falu vagyonát olyan politikusra, aki életében nem végzett még tisztességes munkát. És még sorolhatnám…
A szerencsétlen, megalázott, kihasznált emberek nemhogy lázadoznának és örülnének, hogy végre változtathatunk, még védik azt, aki az ő zsírjukon hízik – Válság van, sajnos nem tud mit csinálni – mondják, meg hogy: a Mi fiúnk, ő nagyon jó ember csak…
Mentegetik… Hihetetlen.
Emberek, ébresztő! Kiknek a kezébe adjátok a településeiteket?!

Az egy hónapos kampány hosszú. Aki tisztességgel végigcsinálta, mostanra biztosan nagyon pontos helyzetképet kapott: hol tart Magyarország. És arról is, mi mindenre képesek a pártok, hogy megszerezzék a hatalmat, és milyen aljas módszereket használnak arra, hogy az embereket megtévesszék vagy az ellenfeleket ellehetetlenítsék. Az eszköztár igen változatos.

Köszönöm minden jelöltünknek, hogy vállalták a küzdelmet, hogy dolgoztak, és időt, pénzt, energiát áldoztak a cél érdekében.
Köszönetet szeretnék mondani nekik, de nem csak a magam nevében, hanem az egész Civil Mozgalom nevében, és valamennyi megtévesztett magyar ember nevében. Méghozzá azért, mert most olyan tapasztalattal lettek gazdagabbak, amely elengedhetetlen a majdani feladataink sikeres teljesítéséhez. Ezek az emberek – legyen orvos, alpolgármester, fodrász, mérnök vagy munkanélküli, most a saját bőrén érezte, miért is van ránk szükség. Milyen az, amikor egy tál levessel vagy épp egy pucolt libával kívánják megvenni a szavazót 4 évre, milyen az, amikor a helyi TV inkább nem is csinál választási műsort, nehogy bennünket is be kelljen hívni. Tudják milyen érzés, ha a saját pénzen nyomtatott plakátokat letépdesik, vagy a gondosan megszervezett fórumon csak egy-két érdeklődő lézeng.
Szembesültek a fásultsággal, a butasággal, a rosszindulattal, és szembesültek a félelmekkel, a kiszolgáltatottsággal, az átverésekkel is. És éppen ezek segíthették a felismerést: mi is a Civil Mozgalom küldetése.
Ők most már viszik a zászlót! Ismeretlenül is összetartoznak. Fél szavakból is megértik egymást – éljenek Mátészalkán vagy Szigetváron, Kiskunfélegyházán, Nagykőrösön, vagy éppen Tiszavasváriban – hiszen ugyanazokon a tapasztalásokon vannak túl mindannyian.
Kívánom, hogy közülük sokan eredményesen szerepeljenek, de ha nem lesznek testületi tagok vagy épp polgármesterek, már akkor is nyertek! Hogy mit? Ezt ők nagyon jól tudják.

Aki ebből a kampányból kimaradt, igazán sajnálhatja, mert bármennyire is szurkol a jelöltjeink sikeréért, kívülálló maradt. Nem értette meg, hogy nincs lehetetlen!
És nem kell megvárni, hogy egy feladat megtaláljon minket. Elébe kell menni, nekünk kell megkeresni! Én is ezt tettem, teszem, és örülök, hogy egyre több követőre találok.
A pártok 20 éves ámokfutása a vége felé jár. Fel kell készülni arra a pillanatra, amikor az emberek azt fogják mondani: ELÉG!
Ki tudja, mennyi időnk van. Szerintem nagyon kevés.

Végül egy személyes megjegyzés: azt, hogy Mátraverebélyen fogok indulni, csak az ajánlószelvény gyűjtés vége felé tudták meg az ott élők. Azóta három emberrel beszéltem, aki azt mondta: azért nem indult, mert a jelenlegi Mszp-s polgármesterrel és a fideszes „várományossal” nem akarna együtt dolgozni. Viszont ha hamarabb tudja, hogy én elindulok, ő is összeszedte volna a szükséges kopogtatócédulákat. Az én testületemben ott szeretne ülni!
Kell ennél nagyobb elismerés?!

Komoly döntés előtt állnak az emberek – (hány százalékuk érzékeli ezt egyáltalán?!) 20 évet kellene összevetni az azt megelőző negyvennel. Vajon a lakosság hányad része mondja majd nyugodt szívvel, hogy felejtsük el a múltat – jó az irány, tekintsünk előre.