Hiába semmi nem történik…

Érdekes nap a mai, több szempontból is.
Ma juttattak el hozzám egy levelet, ami a velem szemben nemrég indított aljas támadások alaptalanságát nem csak alátámasztja, de jól szemlélteti a jelenlegi viszonyokat is. És aki azt gondolná, hogy ez csak manapság szokás, az nagyon téved. Ezért is adom közre lentebb a 7 évvel ezelőtt írt naplóbejegyzésemet.

A mai nap inkább azért fontos és különleges, mert 7 évvel ezelőtt éppen most, 16 óra előtt nem sokkal adtam le a képviselők elszámoltatásáról szóló népszavazási kezdeményezésemre összegyűjtött 600 ezer aláírást! Akkor azt gondoltam, hogy ezzel végre valami elkezdődik, de sajnos nem. Ami aznap történt, az előrevetítette a jövőt.

Én viszont azt vallom, hiába semmi nem történik…
Amit akkor elértünk és megtett ez az ország, elindított valamit. Csak a helyzet, no meg a tér és az idő még nem volt alkalmas arra, hogy a végkifejlet is bekövetkezzen. Erre még várni kell, a helyzet még most sem érett meg, hiába is gondolná bárki. Viszont az alapokat akkor leraktuk, és a 7 évnyi álomba merülés után lassan eljön az ébredés ideje.
De ehhez tisztánlátás kell, nem pedig mások hírei és befolyása, meg a propaganda!

Vallom azt is, hogy az ember ösztönösen jó, és a jó irányába elkötelezett, és előbb-utóbb mindenki azt kapja, amit megérdemel. Már csak az a kérdés, képes-e még ilyen és ekkora méretű negatív befolyások ellenében a tisztánlátásra. Mert ha igen, akkor látja a jó és tiszta utat a megoldásokhoz, és nem válik megtéveszthetővé.

7 évvel ezelőtt közösen eljutottunk valahova ezen a napon! A nagy kérdés, hogy folytatjuk-e tovább?
Számomra – különösen a velem történtek miatt – ez nem kérdés. Hiszek a sorsban, a gondviselésben, és abban, hogy véletlenül semmi sem történik. Nem volt véletlen az, ami 7 évvel ezelőtt megvalósult, és az sem, hogy 16 óra után, a 600 ezer aláírás leadását követő aznapi történésekből már jól látható volt a jövő.
Túl korán érkeztünk, ezért 2009. február 12-én 16 órakor nem csak a politikusok dermedtek le, hanem a mi időnk is megállt. És most, pontosan 7 évvel ezután, az időt tovább indítjuk, és immár nekünk fog dolgozni!

Azt mondják, a 7 bűvös szám, a magyarság számára pedig különös jelentőséggel bír. Azt gondolom, ez most így is lesz.
Alább pedig érdemes végigolvasni „vágatlanul” a 7 évvel ezelőtt történtekről írt bejegyzésem, ami nem csak nagyon tanulságos, de mintha mi sem változott volna azóta.

AMIRŐL SENKI NEM TUDOTT…
…és amin mindannyian meg fogtok lepődni.
2009. február

Kedves Mindenki! Köszönök nektek mindent, hogy erőt és segítséget adtatok nekem, egymásnak, és közös munkánk révén az egész országnak! Bízzunk benne, hogy valóban megértette mindenki az üzenetünket, és ezzel egy szebb jövő alapjait helyeztük le húsz évvel a rendszerváltásnak nevezett átcsoportosítás után, a 2009. év felejthetetlen februárjának 12. napján.

Igaz, egy kicsit hosszúra sikerült ez a bejegyzés, amit többek között ezért sem akartam megírni. Meg azért sem, nehogy félreértse bárki is, mert ezt nagyon sokan szeretik megtenni. De kénytelen voltam egyes huhogók (vagy avatott félreértelmezők) miatt, akik az örömünnep helyett legnagyobb meglepetésemre károgásba kezdtek…
Mindenesetre nem csak megdöbbentő, hanem elgondolkodtató és tanulságos is volt számomra a viselkedésük. Mit is várhatunk el ezután ellenfeleinktől, ha még közöttünk is ez a módi járja egyeseknél.

Gondolom sokan vagytok ezek után kíváncsiak az utolsó napok történéseire, hiszen csak a hihetetlen végeredménnyel szembesült mindenki az utolsó pillanatban. De ezzel nem csak Ti voltatok így, hanem én is, mert nem volt véletlen, hogy a végeredményt az utolsó pillanatban, a telefonon kapott üzenet után a tenyerembe írt szám alapján tudtam csak közölni az OVB-vel, a gyűjtőívek átadási papírjainak elkészítésekor.
Hogy mindent jobban lássatok és át is érezzetek egy kicsit, vissza kell mennem időben pár hetet.

Január 17-ét írtunk, amikor szembesültem azzal, hogy mindössze 63.500 aláírás van fizikailag is a kezemben, ami bő 3 héttel a határidő lejárta előtt eléggé elkeserítő számadat volt. Ugye erre nem számítottatok?! Pedig sajnos így volt. Ha ehhez nagyjából hozzáadtam a vélhetően a gyűjtőknél meglévő kb. 40 ezer aláírást, így jött ki az akkori százezres körüli adat, ami valljuk be, eléggé bizonytalan volt.
Azért sem volt túlzottan megnyugtató ez a mennyiség, mert a postával is csak napi 100 körüli levél ékezett, ami 1-2 ezer aláírást jelentett mindössze. Mivel a média egyes vonalain ekkorra már megindultak a velem szembeni nemtelen támadások, ki kellett találni valamit, ami megoldást jelenthet, és ami csakis rajtunk múlik. Ezért innentől legfőképp csak a családomra építhettem, és rátok.

Ekkor beszélgettünk el otthon hosszan. Mivel nem örült senki akkor, mikor belevágtam ebbe a munkába, és egy ideig nem is kaptam nagyobb segítséget hozzá, az eredménytelenség miatt már én is kezdtem feladni. De a dolgok mélyreható átbeszélés után átbillentünk a pozitív oldalra. Megoldásként olyasmikre jutottunk, amit első hallásra fizikailag és időben sem tudtam elképzelni, és nem gondoltam, hogy végig tudom csinálni.
De ekkorra értettem igazán meg a kezdeti intelmek okát és jelentőségét, hogy sokkal súlyosabb felelősség terhelődött rám ezzel az aláírásgyűjtéssel, mintsem azt valaha gondoltam volna, és ez volt az oka annak is, amiért nem volt osztatlan siker a nyárvégi önálló lépésem a beadványom tekintetében. Szembesültem én is azzal, ha ez az aláírásgyűjtés elbukik, akkor talán végleg búcsút lehet mondani annak, hogy a pártokon és a politikán kívül is lehet még élet ebben az országban…

Nagyon súlyos teher volt ez, de el kellett fogadnom a megerősítést és azt a tervet, ami még sikerre viheti az ügyet, és ezek után el kellett kezdenem igazán felnőni ahhoz az embert próbáló feladathoz, hogy 3 hét leforgása alatt a kézben lévő 63.500 aláírást még legalább 200 ezerrel megtoldjam, már csak a rátartás miatt is.
Ha emlékeztek rá, ekkor kezdtünk el új ötleteket gyártani gőzerővel, és lelkesíteni mindenkit a (kissé túlzó) hurráoptimizmussal, de ez még mindig kevésnek mutatkozott, mert egy hét eltelte után éppen csak elértük, hogy 105.000 aláírás legyen a kezemben, ami még fele sem volt a szükséges mennyiségnek. Így két héttel a vége előtt, hozzávéve a gyűjtőknél lévő lehetséges mennyiséget, a számlálón a 140 ezer körüli mennyiség jelent meg.

Ez a lépték talán arra lett volna elég, amit abban a bizonyos rossz álmomban megéltem, hogy a hajrát követően a végén túlhaladjuk ugyan az érvényes határt, de a hibaszázalékok miatt vélhetően kicsivel alácsúsznánk majd, ami szintén szertefoszlatna minden pozitív elképzelést a jövő tekintetében.
Ekkorra már minden szempontból beláttam, hogy az „elképzelhetetlen” az egyetlen lehetséges megoldás, és sikerült is felkészülnöm erre. Egy nap(!) szervezés után nekilódultunk január 27-én, és elkezdtük az országjárást feszített tempóban és szigorú menetrend szerint, amit a férjem tervezett meg (1 nap, 2 ember, 3 sajtótájékoztató , 4 kerék, 5 száz kilométer és 6 helyszín – ha még emlékeztek rá). Három nap alatt letudtuk az Alföldet, majd a következő héten a Dunántúlt is. Ahogy haladtunk előre, egyre jobban mentek a dolgok, és egyre több sikerélmény kerekedett. De persze a szokásoknak megfelelően, az időjárás most sem vett kegyeibe minket, hiszen szinte mindvégig a legrosszabb időt fogtuk ki, de megcsináltuk így is.

Gyűltek az aláírások, az újabbnál újabb lelkes önkéntes segítők, és a helyi médiákkal is sikerült a legtöbb helyen egy rövid riport erejéig kapcsolatba kerülni. Mit nekünk szakadó eső, a sok ismeretlen ember és helyszín, a nagy távolságok és még a két éves kislányom is, akit nem szerettem volna másra hagyni, ezért vinnem kellett magammal…
De Ő is nagyon nagy lány lett ekkor, és valahol érezte, hogy ki kell tartania neki is velem együtt ebben az óriási hajszában, amihez a férjem adta az erőt. Így ünnepelhettük meg a születésnapomat is az autóban, a 4-es főúton haladva, de a lelkes emberek és a kapott élmények mindenért kárpótoltak, úgy Szolnokon, mint Hajdúszoboszlón.

Még most is nehezen tudom elhinni, és többé nem is mernék ilyen erőltetett menetet vállalni, dacolva végig az időjárás viszontagságaival, és folyamatosan harcolva az idővel. Peregtek rendesen az események megállás nélkül, két helyszín között pedig a szüntelenül csörgő telefonokkal, az engem hiányoló, néha elkeseredetten síró gyerekkel, és közben még a médiák leszervezésével vagy telefonos interjúk adásával voltam lefoglalva. El sem tudjátok képzelni milyen volt ez az egész, ráadásul egy autóban ülve végig, és nem is kívánom senkinek, hogy valaha megpróbálja ezt ilyen körülmények között végigcsinálni. 5 nap – 3000 kilométer és 31 város…
Közben meg mindenhol várták Seres Mária kampánycsapatát, kisbusszal és „infrastruktúrával” (meg piros kabátos fiúkkal… hehe), aztán megérkeztünk a legkisebb gyermekemmel, egy autóval, egy megállító táblával és egy mosószeres kartondobozzal…
Ez volt az összes „marketingem” a promócióval egybekötve!

És ez így volt jó, én nem szégyelltem sehol, és azok sem néztek le, akik szembesültek vele. Ezt csak azért írtam le, hogy ne sokat törjék azok a fejüket, akik nem győznek mindenfélét (ki)találgatni, hogy tudtam én ezt az egészet megcsinálni, honnan volt pénzem erre, kik álltak mögöttem és támogattak ebben. Hát így, ennyi, én magam, illetve a család.
Nem olyan bonyolult ez, csak annak, aki valamiért bonyolítani akarja, mint ezt sajnálatos módon sok minden mással megpróbálták már velem kapcsolatban.
(Itt jegyezném meg, hogy 21 ember összesen 196.725 Ft támogatással járult a kezdeményezéshez, akik közül had említsem meg „Tower-t” a 70 ezer forintos nagylelkű hozzájárulásával. Ebből a pénzből lettek elkészítve a nyomdai anyagok, a 40 ezer gyűjtőív, plakátok, stb. kellékek). Elég takarékos megoldás ugye, 10 vagy 100 milliók helyett! Mert lehet így is, csak ez nem olyan látványos és főleg nem kényelmes…
De legalább hatékony, mint ahogy ez kiderült.

Jó volt ezek után hazaérni, a gyerekeim sírva virrasztottak akkor éjjel, míg be nem futottunk végre. Nem volt könnyű nekik „szétszórva”, hisz ennyi időt még nem töltöttünk külön soha, és hiányzott nekik a pici is, aki hihetetlen módon bírt ki egy hetet az autó hátsó ülésén velünk együtt „lakva”, a mostoha hideg és esős időben.
Ekkor, egy héttel a vége előtt csak annyi időm maradt, hogy kipakoljak az autóból, és a legfontosabb teendőket ellássam, aztán mehettem újra Budapestre sajtótájékoztatót tartani, reménykedve abban, hogy csak hoznak le híreket rólunk a támadások és a hosszú elhallgatás után. De ez csak remény maradt, mert megdöbbentő módon mindössze hárman jöttek el…

Az utolsó hétvégén aztán végre nekiállhattunk a begyűjtött ívek és a közben beérkezett levelek feldolgozásának. Egy csomagtartónyi volt már ekkorra felhalmozva, amit öröm volt látni, viszont feldolgozni már nem annyira. Nagyon lassan haladtunk vele, és a számláló is mindig csak annyit változott, amennyi ívet a kezdeti módszereknek megfelelően teljesen átnézve, a hibákat javítva és az egészet külön szortírozva, becsomagolásra kész állapotba hoztunk. Így jutottunk el hétfő estig 197.350-ig, de még sok maradt ekkor is feldolgozatlan, miközben jelezték, hogy aznap csak ajánlott levélből több mint ezer érkezett!
Ezért, hogy konkrét számadatok hiányában éreztessem veletek, a célt már elérjük, megírásra került aznap A SIKER KÜSZÖBÉN! blog bejegyzésem is.

Ezután nem volt megint mit tenni, teherautóval kedden irány Budapest, de akkor már a kellemeset a hasznossal összekötve egy újabb, rögtönzött sajtótájékoztatót is kellene tartani, hátha végre többen is eljönnek. Hogy ez biztos legyen, úgy gondoltam bejelentem azt, hogy elértük a 200 ezret, és hogy csütörtökön egész biztosan leadásra kerülnek az ívek. Pontos számadatot nem tudtam, de az nyilvánvaló volt, hogy jócskán meghaladjuk a 200 ezret, mivel aznap kedden is a hétfői mennyiséghez hasonló levélözön érkezett be, amire nagy szükségünk is volt az OVB január végi különös állásfoglalása miatt, az ívek hátoldalának „üressége” tekintetében.
Ugyanis ha eszerint fognak majd eljárni, akkor kb. fele aláírásunk érvénytelen lesz, amit hiába tartanánk mi igazságtalannak, őket az a legkevésbé sem fogja érdekelni, és talán még akkor sem, ha már egy ezzel ellentétes állásfoglalás is született korábban a részükről ugyanilyen tárgyban!

Tehát volt rizikó rendesen, de szerencsére megnyugtató volt, hogy hatalmas mennyiségben jönnek be a levelek és az Örs vezér térre a személyesen leadott ívek, amivel úgy tűnt, az esetleges velünk szembeni jogi „kitolást” már talán ki lehet védeni. Ekkorra a honlapon is felröppent már ez a hír, és ezért ott is próbáltam mindenkit nyugtatni, és jelezni azt, hogy van másmilyen állásfoglalás is, de ettől függetlenül rettegtem, mert láttam én már különös dolgokat megtörténni ebben az országban, és nagyon nem szerettem volna, ha ez most újra megismétlődne a siker kapujában.

Tehát megnyugtató volt a levéláradat, de a feldolgozás elmaradása miatt már köbméterben volt mérhető a még érintetlen mennyiség. Innentől kezdve mozgósítanom kellett akit csak tudtam, és gőzerővel megindult a munka (volt olyan, aki a feleségével 230 kilométer távolságból jött 48 órás műszakra hozzám, hátrahagyva a gyerekeiket, de nem feledkezem meg a családtagjaimról sem – a férjemről aki minden téren tartotta a frontot, az édesanyámról, aki tehermentesített a főzés alól, és volt amikor 15 ember ellátását vállalta át tőlem, az édesapámról aki hozta vitte a gyerekeket, a 3 éves kisfiát a nagyszülőre hagyó sógornőről, a 7 hónapos kismama unokahúgról, aki napokig szinte csak aludni járt haza, a nővéremről, aki saját munkáját hátrahagyva segített, a barátnőmről aki munkaidő után gyermekei erősítésével érkezett – köszönet érte nekik és családjaiknak!). Mivel senkit nem tudtunk már nélkülözni, szerdára megszerveztük egy MÁV-os ismerős segítségével, hogy biztonságosan eljussanak hozzánk az aznapi levelek a keletiből. Nem volt kevés ez sem, és kétszerre tudták csak felrakni két egymást követő vonatra (hálás köszönet érte a vasutasoknak!).

Szóval nem unatkoztunk, a számlálót az addig összerendezett és összeszámolt 201.022 darabos mennyiségre állítottuk, aztán minden felesleges tevékenységről leálltunk, és nekilendültünk hol tizenöten, hol húszan az utolsó felvonásnak: bontás, átnézés, szétrakás és szortírozás számolás nélkül. Szerdán éjjel háromnegyed 12-re végeztünk az addigi mennyiséggel, amit aztán összeadva ledöbbentünk, mert 509.748 darab aláírást számoltunk össze! Leírhatatlan volt az örömteli meglepetésem, mert én is csak 345 ezer darabot jósoltam, amit Menyus bácsinál helyeztem előtte „letétbe”.
Nem tértem magamhoz, mert ekkora mennyiséget még egyetlen párt sem szedett össze, de amikor száznál is több szakszervezet, párt és egyéb társadalmi szervezet összefogott és gyűjtötték az általuk támogatott Albert-féle kezdeményezéshez az aláírásokat, akkor is csak 491.958 aláírást tudtak leadni annyian!

Nagy kő esett le a szívemről, hogy most már nem csak a biztonsági tartalék lesz meg, hanem az aggályos OVB állásfoglalás esetén sem tudják ellehetetleníteni ezt a népszavazást, mert felénél jóval kevesebb a hátoldalas ív, tehát ha azokat mind érvénytelenítenék, még akkor is bőven a 200 ezer felett leszünk! És még a csütörtöki nap is hátravolt, mind a levelek, mind pedig a vidékről a futárok által beérkező ívek tekintetében. Maradt még néhány órám is reggelig, hogy összekészítsek mindent és mindenkit a nagy napra.
A puttonyos teherautó amivel szállítottunk, szépen tele is lett a nemzeti színű szalaggal átkötözött aláírásgyűjtő ívek csomagjaival. Éjjel még megválaszolásra kerültek a legfontosabb levelek, átküldtem a honlap szerkesztőjének az új adatot (aki csak délután nézte meg az e-mailt, ezért is került fel először a még előző esti 509.748 darab, amit később a végeredményre módosítottak), és megírtam, hogy valami látványos módon jelenítse meg, majd két óra alvás után elkezdtünk összeszedelőzködni.

Budapesten 10 órától folyamatosan jöttek a futárok, és persze a szólóban aláírók is, valamint a postáról is elhoztuk az utolsó, nem kis adag levelet. Az aznap beérkezett jelentős mennyiségű gyűjtőív feldolgozásával aztán olyannyira elment a nap, hogy csak némi késéssel az utolsó pillanatban, fél négy után futottunk be az OVB-hez az átadási procedúrára. (Köszönet mindenkinek, aki még az utolsó napon is vállalta a feszített tempót, utazott, szelektált, majd számolt és kötegelt!) Ekkor még mindig nem tudtam, mennyi is a legvégső eredmény, mert még arra sem volt idő, hogy összesítsünk a leadás előtt. Aztán az utolsó pillanatban jött a telefon, és papír hiányában, hogy el ne felejtsem, a tenyerembe írtam a várva várt számot, ami elképesztő, 591.747 volt.
És ehhez jött még záróakkordként az én támogató aláírásom utoljára, mellyel végül kb. 57 ezer gyűjtőíven 591.748 darab aláírással zártuk a nyár végén útjára indított népszavazási kezdeményezésemet, miszerint:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?”

Úgy gondolom, egy ilyen meggyőző szám után, melyből kb. negyedmillió(!) az utolsó két-három napban futott be, a társadalom egyértelműen ezt igényli, de mondhatnám úgy is, hogy megköveteli. És aki a népszavazási kezdeményezést ezt követően bármelyik fázisban megtámadná vagy próbálná akadályozni, az viselje majd el a társadalom reakcióját is, annak összes következményével együtt!

Az átadás után az OVB-nél az előzetes egyeztetés ellenére, a megígért sajtótájékoztatóra nem kaptam lehetőséget, így az utcára kellett kimennem. Ahhoz képest viszont, hogy a sajtó jelentős tömegben vett részt az eseményen, hírként a két közszolgálati TV-n kívül szinte sehol nem jelentünk meg, még az újságokban is alig…
Nem akarom sorolni, milyen rendkívül „fontos” dolgok kaptak ezen a napon helyet a híradásokban helyettünk, de ami történt a média részéről az több mint elgondolkodtató, hisz ott volt szinte mindenki, de szinte senki nem adott hírt! Pedig ritkán történik olyasmi kis hazánkban, hogy egy magánszemély 600 ezer aláírást ad át egy nagy tömegeket foglalkoztató népszavazási kezdeményezés érdekében, ráadásul úgy, hogy ez nagyrészt 2 hét leforgása alatt gyűlt össze. Arra azért jó volt ez, hogy bárki számára világosan látható, hány valóban független és elfogulatlan média van Magyarországon.
Ugye milyen megdöbbentő ez a szám, erre még én sem gondoltam volna…

Valószínűleg pont ez a 600 ezer aláírás volt az elhallgatásra a legfőbb magyarázat, és „másokat” is sokkolt ez a hír, csaknem olyan értelemben, ahogy ezt mi, és az ország lakossága élte át. Nagyot tévedtem, amikor az utolsó blog bejegyzésemben naivan azt írtam: „Ezt már nem hagyhatja ki egyetlen hírszerkesztő sem…” De igen, sajnos lehet és tudnak is szembemenni egy ekkora országos akarattal, hisz szinte mindegyik kihagyta, vagy (szerintem) kihagyatták velük ezt az óriási hírt. Hogy miért? Szerintem mindenki nagyon jól tudja az okot.
A politika és a politikusok keze mindenhova elér, és ez a láthatatlan polip nem csak a közéletet, a gazdaságot, hanem a médiákat is behálózza, mérgezi és ezzel kezében tarja. Mert mivel is lehetne magyarázni azt a megdöbbentő dolgot, hogy a hírek és a sajtószolgálat alapját és etalonját megtestesítő, közszolgálati feladatot ellátó MTI egyetlen sort sem közölt erről az eseményről!? Megdöbbentő! Pedig ők voltak a két megjelent sajtóképviselőből az egyik, aki a kezdet kezdetén az első, 2008. október 29-i sajtótájékoztatómon azt mondták, ebből csak akkor lesz majd hír náluk, ha összeszedtem a 200 ezer aláírást, és csak akkor szóljak. És én szóltam. Ráadásul nekik először, de mindhiába…

Csak okulásként és tanulságul ehhez egy kis szemléltetés, milyen is jelenleg a hiteles, elfogulatlan és főleg független közszolgálatiság a hírszolgálat terén ma Magyarországon.
Úgy tűnik, azért van olyan „rendkívül fontos” népszavazási kezdeményezés is, amiről hírt tud adni az MTI már akkor, mikor még csak elfogadásra kerül, anélkül hogy akár csak egy darab aláírás is összegyűlt volna: lásd MTI – 2009. február 13. 18:40 – „OVB: lehet aláírásokat gyűjteni az ivóvíz-szolgáltatás rendelkezési díjáról” És ez ráadásul nem is igaz, mert csak akkor lehet majd gyűjteni, ha nem támadják meg, és jogerőre lépés után hitelesítik…

Ezt a hírt egyébként innen szedték, az OVB 2009. február 13-i ülésének határozataiból: http://www.valasztas.hu/ovb/hu/hatarozatok/hatarozatok2009.html
Ez volt az aznapi második, az 50/2009. OVB határozat – a T. E. magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában 2009. február 13-án, melynek tartalma itt olvasható: http://www.valasztas.hu/hu/03/hatarozatok/2009/2009-50ovb.html

De volt aznap egy első határozat is sorban, a 49/2009. OVB határozat – az S. M. magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában, aminek a tartalma itt olvasható: http://www.valasztas.hu/hu/03/hatarozatok/2009/2009-49ovb.html – ami nem más, mint a kezdeményezésemről szóló határozat, melyből csak a lényeget emelném ki: „A beadványozó a törvényes határidőn belül, 2009. február 12-én benyújtotta az Országos Választási Bizottság elnökéhez a – nyilatkozata szerint – 591.747 aláírást tartalmazó íveket.
A fentiekre tekintettel az Országos Választási Bizottság az Nsztv. 4. § (1) bekezdése alapján elrendelte az aláírások ellenőrzését.”
De ez az MTI-nek már nem volt olyan érdekes hír…

Tehát láthatjuk, mi várható ezután, ha már most ez történik! Nincsenek illúzióim a szembenálló oldal korrektségről – sajnos. Egész biztosan rám fogják vetni magukat a legkülönfélébb módszerekkel, hisz valami olyasmi történt, ami nem volt a forgatókönyvükben feltüntetve.
Ezért a médiahátrányunk ellensúlyozása érdekében adjatok minél több helyen hírt az eredményünkről, juttassátok el minél több helyre az információkat, és keressetek meg vagy írjatok minél több sajtóorgánumnak vagy televíziónak, hogy a láncreakció ebben a folyamatban is visszavonhatatlanul beindulhasson. (Idézhetném akár Philiph testvért is: BE-TE-LE-FO-NÁL-NI…)

Csak bennetek, egymásban, a társadalom összességének erejében bízhatok, és bízhatunk továbbra is, aminek hatására ez a mi kis sikertörténetünk létrejött, és aminek hatására el kell hogy végre induljon egy megtisztulási folyamat ebben az országban.
És ha ezek után az újabb támadások elkezdődnek majd ellenünk, ne csodálkozzatok, és remélem nem kell többé magyarázkodni még a huhogóknak sem, hogy ezt kik és miért teszik…

Azt szokták mondani, elérni egy dolgot nem olyan nehéz, mint megtartani. Most úgy érzem, ez különösen igaz lesz a politikai hatalomnak és kiszolgálóinak ilyen megdöbbentő nyitánya után. Mert hazánkban nem a népfenség alkotmányos elvének megfelelő demokrácia van, itt erről soha nem is volt szó, legfeljebb csak elviekben és papíron. De ezt három héten belül nagyon egyszerűen fogom bebizonyítani nektek, és kétkedés nélkül fogjátok belátni majd, hogy miért.
Ne keseredjetek el majd emiatt, nem várhatunk tőlük mást, mert csak így képesek biztosítani maguknak az egyre inkább szűkülő „játékterüket”.

És ne feledjétek soha, a minőség harca már elindult a gonosz mennyiséggel szemben…