Csendes évforduló

Egy éve indult el a www.seresmaria.hu oldal – és vele együtt egy ez idáig példa nélküli önszerveződési folyamat.
Sok ezer ember az ország különböző pontjain egyszer csak felismerte, hogy nekik közös dolguk van.
Civil lét, közéletiség, politizálás – legtöbbünkben a fogalmak közötti határok is elmosódnak. Pedig nem nehéz meghatározni mit is akarunk: segíteni abban, hogy jobban élhessünk, hogy jobban érezzük magunkat, hogy tudjunk nevetni, hogy ne fásultan és kimerülten keljünk és feküdjünk.
Hogy akarjuk megismerni, segíteni egymást, beszélgetni a másikkal.
Hogy akarjunk családot alapítani, dolgozni, építkezni, meggyógyulni, ünnepelni.
Mert lassan mindentől elvennék a kedvünket… és egyre tisztábban látszik, hogy ezen szándék mögött kegyetlen tudatosság húzódik meg.

Ha kérdezik tőlem miért csináljuk, mi a programunk, legszívesebben csak ennyit válaszolnék: vissza szeretnénk adni az emberek életkedvét.
Rendbe kell hozni a családokat és rendbe kell hozni a társadalmat. Összetartozunk és közös feladataink vannak. Szóval: ne veszekedjünk, ne szítsuk a feszültségeket.
Sem otthon, sem a munkahelyeken, sem a közéletben.
Én ezért dolgozom! És mosolyogva fogom végigcsinálni. És ez a mosoly nem vigyor, nem álarc. Belülről jön, őszinte és tiszta, hisz annál, amibe belefogtam, belefogtunk, szebb dolgot nem is tehetnék.
Megtisztelő feladat vezetni egy lelkes csapatot – áldozatot hozni, átélni egy újszülött szervezet gyermekbetegségeit. És látni a fejlődését, együtt örülni az eredményeknek.

Egy éve indultam el egy folyamatot azzal a sajtótájékoztatóval AMI ITT LÁTHATÓ, és tessék körülnézni mi lett belőle.
Köszönöm azoknak, akik a kezdetektől mellettem voltak és annak a sok-sok embernek, akinek a munkája ott van az elért eredményekben.
Örülök hogy naponta bővül a csapat, és immár egyre több nagyszerű emberrel tervezzük közösen a következő lépéseket.

Köszönet a Csornai segítő csapatnak is, hogy közös munkánk eredményeként egy hét múlva egy emberként szoríthatunk a sikeres szereplésért.
És hatalmas köszönet a türelemért, a megértésért a családomnak – a szüleimnek, gyerekeimnek, a férjemnek. Azzal, hogy most sok embernek ADOK, sokszor úgy érzem tőlük ELVESZEK. De ez csak a felszín: igazából értük teszem – és remélem megbocsátják nekem az áttelefonált estéket, a számítógép előtt töltött éjszakákat, a végigdolgozott hétvégéket, a hosszú „távolléteket” és a hideg vacsorákat.

Hétvégén, amikor szeretteinkért mécseseket gyújtunk, legyen mindenkinél egy olyan gyertya is, ami az „elmúltak” mellett majd a jövőért ég.
Nézzünk bele a lángba, és lássuk meg benne egy élhetőbb Magyarország képét.
Én már láttam, és higgyétek el, nagyon szép!