A jók csak a mesékben győznek?

„A jóságért kell ma felelnem. Nekem a jóságért el kell viselnem, hogy leköpnek, el kell viselnem, hogy hátulról rugdosnak, és úgy kell mennem a járdán, hogy hátra kell néznem” – mondta a néhai Bogdán László egy megrázó beszélgetésben. A riporter értetlenkedésére így folytatta:
„Tudja, hogy mit fognak gondolni majd? Hogy akarom magam sajnáltatni. Tudja milyen az, amikor beletaposnak az ember lelkébe? És a nincstelenség és a tehetetlenség így lebeg az ember lelkében? Érti ezt?
Azt hiszi, könnyű azt kezelni, hogy megrúgják az embert? Leköpnek?
Én nem haragszom ezért. Mi változik, ha haragszom?
Erősen kell tartanom magam, hogy ne sírjam el magam. Nem telik egy úgy nap, hogy nem sírom el magam azóta. Nem azért mert félek. Mert tehetetlen vagyok.”

Súlyos vallomás. Csak az érti, aki volt ilyen helyzetben.
Azok soha nem érzik át, akik íróasztalok mellől osztják az észt, akik statisztikákon és monitorokon keresztül látják a világot. Akik azt hiszik, joguk van ítélkezni egy másik ember felett, csak azért, mert szembe mer szállni…
Ezt csak az tudja, aki ott van, csinálja, egyik nap a másik után vívja a harcát. Azt a harcot, amit a bensője diktál. És aztán hátulról megrúgják. Meg leköpik. És tűrnie kellene.

„Lehet, hogy hosszútávon értékelik majd azt, amit csinál?” – kérdezte a riporter Bogdán Lászlót.
A válasz ennyi: „Nem azért csinálom.”

………………………………………………………………………………………………………………………………………

Van olyan ember, aki, ha embertársával jót tett, azonnal kész a hálát számlázni. Van olyan, aki ezt ugyan nem teszi meg, de azért befelé mégiscsak adósának tekinti a másikat, s nagyon is tudatában van a jótéteményének. Más viszont egyáltalában nem tartja számon amit tett, hanem hasonlatos a fürtöt termő szőlőtőhöz, mely ha egyszer meghozta gyümölcsét, semmi mást nem kíván többé. A jótékony ember, akárcsak a ló, ha futott, a kutya, ha vadra bukkant, a méh, ha mézet gyűjtött, nem veri dobra a tettét, hanem tovább folytatja áldásos munkáját, mint ahogyan a szőlőtő, ha eljön az ideje, ismét meghozza a maga fürtjét. (Marcus Aurelius)