Védekezünk, vagy csak úgy teszünk?

Arról nem olvashatunk statisztikákat, hogy hány magyar jött a közelmúltban külföldről haza a koronavírus intézkedések miatt, de sejteni lehet, hogy százezres létszámról van szó. Ezzel kapcsolatosan egy megdöbbentő dologgal szembesültem, ami talán nem is egyedi, hanem általános eljárás.

Egy 40 éves férfiről van szó, aki éppen akkor jött haza amikor bevezették, hogy minden külföldről érkezőnek önkéntes karantént kell vállalni. Hajnalban szállt le a repülőgépe, átesett egy hosszas regisztráción, és megkapta a saját piros tábláját, amit otthon köteles volt kitenni a kapura.
A rendőrök meglepő módon (ilyenkor) gyorsabbak voltak mint ő, hiszen még haza sem ért, de már ott várták a házánál, hogy ellenőrizzék, a megadott címre érkezett-e meg, és kirakta-e a figyelmeztető táblát.

Természetesen mindent úgy csinált, ahogy azt megmondták neki, és jött a 2 hetes önkéntes karantén annak ellenére, hogy semmilyen panasza nem volt. Ezt bejelentették a polgármesteri hivatalban is, és segítséget kértek, de „kapacitás” hiányában nem ígértek nekik semmit, pedig ez egy falu. Azt mondták, hogy a barátokkal próbálják megszervezni a bevásárlást és az egyéb intéznivalókat.
Ezután napi 2 alkalommal volt náluk rendőri ellenőrzés, és ilyenkor jelezve ki kellett neki integetni az ablakból, hogy a házban tartózkodik.

Lelkiismeretesen betartottak minden szabályt, és természetesen nem csak ő, hanem a párja és a kisfia is. Sehová nem mentek, és senki nem jött hozzájuk. Aztán egyik nap az aktuális rendőri ellenőrzésnél az udvaron volt, ezért pár mondatot beszélt is a hatóság emberivel. Elmondta nekik, hogy minden rendben van, csak macerás egy kicsit a bevásároltatás. A rendőrök rácsodálkoztak, hogy ez miért gond, hiszen az épületet csak ő nem hagyhatja el, mert a vele együtt élőkre nem vonatkozik a kijárási tilalom. Ők nyugodtan mehetnek vásárolni vagy ügyeket intézni.

A karanténos kikerekedett szemmel, megdöbbenten nézett körül, hogy ez most tényleg komoly? Nem akart hinni a fülének, hiszen a 3 fős kis család a lelkiismeretük által vezérelve sokkal nagyobb szigorúságot szabott ki saját magára, mint amit a hatóság elvárt tőlük!
A karantént végül a maguk által hozott szabályok alapján csinálták végig, nem hallgatva a hatósági útmutatásra. Mostanra letelt a 2 hét, és már ők sem a vírus miatt aggódnak régóta, hanem hogy mi lesz UTÁNA? Mikor lesz újra munka és meddig húzzák ki a tartalékaikkal?
Ezeket a kérdéseket már jóval komolyabban kell venni, mint az előírt karantént, amit ilyen hatósági hozzáállással nem lehet még jóindulattal sem hatékony megelőzésnek nevezni!