A szó veszélyes fegyver

A tegnapi írásomra sok visszajelzés érkezett, ami újfent csak megerősített az elhatározásomban. Köszönöm szépen a biztatást és a hálás sorokat, no meg a segítséget is, amit néhányan már most felkínáltak.

De volt egy személyes élményem is délelőtt. A sajtó egy önérzetes munkatársával futottam össze, aki nemtetszését fejezte ki az írásom miatt. Persze tehette, szíve joga, de egyvalamit nagyon elfelejt, vagy inkább nem is tud, hogy milyen az, amikor a nagy nyilvánosság előtt aláznak meg valakit anélkül, hogy erre bármilyen ok vagy indok lenne. Az ő gyereke vagy az anyja még biztos nem mondta neki egy „jól megírt kis cikk” után, hogy a háta mögött miket mondanak róla, és hogy tényleg börtönbe fog kerülni? Nos, ez a különbség, mert nem ugyanaz megírni vagy elolvasni, vagy pedig ártatlanul elszenvedni a rágalmakat és a hazugságokat. Ez egyáltalán nem mindegy! Mert tudjuk, a szó, veszélyes fegyver, ezért nem mindegy, hogy ki mit híresztel: HALLGASSÁTOK CSAK

Persze én nem állítom, hogy minden médiamunkás lelkiismeretlen és hazug szenzációhajhász, vagy hogy gátlástalan érdekkiszolgáló, de sajnos ma vagy ezek vannak többen, vagy az ilyenek kerülnek fontosabb pozícióba, mert ez a jellemző. És ezt száz dologgal be tudom mutatni, és be is fogom a jövőben, tanulságul a korrekt, tisztességes és szakmailag képzett újságírók számára, akiket tisztelek és becsülök. Mert nagyon sok ilyen is van még – bár meg kell mondanom, többségük valami furcsa okból eredően már egy ideje állástalan…

De némi pozitívumként had jegyezzem meg azt is, hogy az elmúlt hetek ellenem irányuló lejárató sajtóoffenzívájából több meghatározó sajtóorgánum és hírportál olyannyira nem kért, hogy még említést se tett róla. Persze abban nem vagyok teljesen biztos, hogy ezt erkölcsi okokból vagy korrektségből tette, mert van köztük olyan is, amely olyannyira elhallgatott mindig, hogy talán még a negatív híreket sem közlik rólam. Kicsit ugyan morbid, de lehet ebben is valami igazság.

Tehát kedves sajtómunkások, nem általánosítok, és a sajtóval kapcsolatos tegnap idézett részletet sem én írtam, de azért nem zörög a haraszt…

Végül, ha már a napforduló idejét éljük, szeretném egy számomra különösen értékes írással zárni ezt a napot, amit ugyan 3 évvel ezelőtt jelent meg a Civil Hírlapban, de aktualitása révén sajnos teljesen frissnek, akár naprakésznek is tekinthetnénk.
Itt tudjátok elolvasni, higgyétek el, megéri: VILÁGVÉGE