Miért pont én?

Valóban jól élünk és az történik, amit szeretnénk? Nem, nem hiszem, hogy ezt mondhatnánk, legalábbis a társadalom 90%-a sajnos nem ezt érzi már évek óta.
Sokan kérdezik, mi hajt előre, miért lépek fel a hatalom visszásságaival szemben, és hogy nem félek-e? De miért is kellene félnem? Egyszerűen csak azt teszem, amit helyesnek érzek – és amit szerintem mindenki más is megtehetne, de mégsem merik felvállalni.
Sem megalázva, sem hajbókolva, sem félelemben nem szeretném élni az életem, és ezt másoknak sem kívánom. De egyszerűen azt is mondhatnám, mit fogok majd mondani, ha az unokáim 30 év múlva megkérdezik tőlem, hogy: nagymama, te hogy tudtad mindazt a butaságot elviselni az ezredforduló környékén? Hogy tűrhettétek el és miért nem tettetek ellene semmit, pedig jól láttátok, hogy milyen rendszerben éltek…?

Megdöbbentő ez az érzés és a hasonlóság, ahogy ezt a kérdést a korábbi, a rendszerváltás előtti időkkel és rendszerekkel kapcsolatosan már mi is feltettük nem egyszer?
Miért nem tanulunk a történelemből, hiszen ott már minden le van írva, és nem kellene újra és újra ugyanazokat a hibákat elkövetni.
Rá kellene már végre ébrednünk, hogy ezeknek a koroknak és az akkor működő rendszereknek egyetlen egy közös pontjuk van, ami minden esetben a bajok oka és forrása is volt. Ez pedig nem más, mint a politika – és az azt művelő pártok és politikusok. Okulnunk kellene a múlt tanulságaiból, és a szemünk lesütése helyett bátran szembenézni a helyzettel.

De miért pont én gondolkodom ilyesmin, egyszerű vidéki négy gyermekes nő? Nem is tudom. Évtizedekig vártam – ugyanúgy mint mások, hátha jön valaki, és azt teszi, amit régóta szeretnénk.  De nem jött, és talán soha nem is fog jönni. Bennem pedig egyre erősödött az érzés: nem szabad hagyni, hogy ez a mostani állapot még tovább romoljon, és végül az emberek egymásnak essenek az igazi felelősök leváltása és elszámoltatása helyett – ahogy ezt a politika ügyesen csinálja már évszázadok óta az „Oszd meg és uralkodj!” elvnek megfelelően.
Szerintem nem csak a pártokkal, de erőszakkal sem lehet megoldani semmit.

Sokan azt hiszik – különösen mostanában –, hogy csak óriási erővel, rengeteg pénzzel vagy jelentős médiaháttérrel lehet a hatalmukkal visszaélő politikusokat valódi képviselőkre cserélni. Én nem ezt gondolom és nem is ezt tapasztaltam. Szerintem az apróságok, a hétköznapi emberek kis tettei tudják csak megváltoztatni ezt a helyzetet. Csakis mi magunk, a társadalom döntő többsége tud ezen változtatni. Ezt pedig a legkisebb beavatkozás elvén és minél kevesebb áldozat árán kell megtenni. Kellő öntudattal, akaraterővel és cselekvőképességgel, de sok türelemmel és szeretettel.

Én is teszem a dolgom és bízom benne, hogy sokaknak meghozom a kedvét ahhoz, hogy passzív szemlélőből cselekvőképes emberré váljanak – ahogy ez 5 éve is megtörtént, amikor több mint 600 ezren álltak egy közös ügy mellé. 
És lehet, hogy 600 ezer ember akaratát minden következmény nélkül semmibe lehetett venni akkor, de a tanulsága máig él. És ékes bizonyítéka annak, hogy a politikusok szemében az egyszerű emberek semmit nem érnek…
Innen már csak egy lépés, hogy tegyünk azért, hogy ez a helyzet gyökeresen megváltozzon, hisz nem mi vagyunk értük, ha ők lennének értünk.

ÖN MIT GONDOL?
Szűnjön meg a pártrendszer, a megosztottság, és csak független képviselők indulhassanak a választásokon, akik visszahívhatók lennének, ha a szavazók fele úgy véli, nem látják el tisztességesen a rájuk bízott feladatokat?