Mértéktelen politikusok

Mértéktelen politikusok

Nincs hozzászólás a(z) Mértéktelen politikusok bejegyzéshez

Régóta sokakat irritál a politikusok álláshalmozása. Most, hogy az önkormányzati választási törvény jelentősen módosult, illett volna e kérdésben is állást foglalni a törvényalkotóknak. Nem tették.
A helyzet változása érdekében aláírásgyűjtésbe kezdtünk. A népszavazási kezdeményezés kérdése így hangzik:  Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselői tisztség összeférhetetlen legyen a polgármesteri tisztséggel?

1990-94 között ez a két pozíció még összeférhetetlen volt, ám 94-ben a kétharmados többséggel rendelkező MSZP-SZDSZ egyik első kezdeményezése lett ennek a feloldása. Már a harmadik ülésnapon szavaztak róla. Sürgős volt, hisz az akkor érvényes rendelkezés szerint a képviselővé választott polgármestereknek harminc napon belül nyilatkozniuk kellett volna, hogy melyik tisztségükről mondanak le a kettő közül.
A változásnak akkor az MSZP volt a kedvezményezettje, jelenleg a Fidesz. Már most sok polgármester ül a parlamentben – a képviselőtestületi tagokról, megyei közgyűlési elnökökről és tagokról nem is beszélve. Ám még többen lesznek ősztől, hisz a frissen megválasztott országgyűlési képviselők közül sokan kívánnak majd településvezetőként is elindulni.

Miért kell egy személynek két vagy több fontos társadalmi megbízatás? Miért nem az a cél, hogy egy ember egy feladat tökéletes ellátására koncentráljon?
És miért segédkeznek ebben a választók? Elhiszik, hogy ez a közösség érdeke? De vajon azon elgondolkodnak, hogy néhány „nyertes” településen kívül a többség ennek szenvedő alanya?!

Szerintem a politikusok álláshalmozása nem az érdekérvényesítésről szól, sokkak inkább a hatalmi koncentrációról szól.

Eddig két polgármester volt, aki felelős városi vezetőként lemondott a képviselőségről. Ők Csabai Lászlóné (Mszp-Nyíregyháza) és Szita Károly (Fidesz – Kaposvár).

De ajánlom figyelmükbe Molnár Oszkár példáját! Mióta megválasztották, az edelényi kritikus állapotok miatt csakis a polgármesteri teendőire tud koncentrálni – és ez így természetes.

Az aláírásgyűjtés mértékletességre szólítja fel a politikusokat. Nem ellenük van, hanem értük. És értünk is.
Remélem hallják és értik majd az üzenetet. Vigyázat! A mértéktelenség értéktelenséget szülhet.

Ha Toller László túléli a tragikus balesetét, vajon ebben a a kérdésben a történtek után milyen álláspontot képviselne…?

About the author:

Leave a comment

18 + 10 =

Back to Top