A választás mint sport

Emlékszik a kedves Olvasó a 2008-as olimpiai játékokra? A pekingi Olimpián Magyarország a kajak-kenu sportágban volt a legeredményesebb, összesen négy érmet szereztünk. Vajda Attila 1000 méteren, a Kovács Katalin – Janics Natasa páros pedig 500 méteren nem talált legyőzőre.

Most gondolatban játsszunk el egy kicsit! Képzeljük el, hogy csak az indulhat a versenyen, aki a helyszínen lévő 10 000 nézőből legalább 500-tól ajánlást szerez. A nézők többsége nem igazán érti az ajánlás működését, nem foglalkozik az egész rendszer működésével, csak arra figyel, hogy mikor kezdődik a verseny. Az egyik versenyző a küldő ország támogatásával, már jóval az előfutamok előtt óriásplakátokkal, sok fizetett gyűjtővel 9501 ember ajánlását gyűjti össze. Ez azt jelenti, hogy egyedül indulhat, a többi versenyző pedig nem is próbálkozhat.

Vajdának 3 perc 55 másodperc alatt kellett megtennie az egy kilométert az aranyéremhez. Egy ilyen nézői ajánlásos Olimpián a fent vázolt gazdag ország fiának elegendő lenne húsz perc alatt is beérnie, hiszen nem lenne ellenfele. Akik pedig keményen készültek, sőt jobb eredményeket érhetnénke el, nos, ők nem tudnának indulni. Nevetséges lenne, ugye?

Így működik a hazai választási rendszer: a politikából kiábrándult, becsapott és kisemmizett emberektől kell cédulát gyűjteni, akik nagy része már nem hisz senkinek, míg másik részük szinte vakon reménykedik. Az ellenzéken kívül az összes párt számára ez nagyon megterhelő feladat. Ezért lehet meglepetést okozni. Mert hiába nem akarnak a politikai elemzők tudomást venni a Civil Mozgalom munkájáról, már elég sokan gyűltünk össze ahhoz, hogy még a kis pártok ellen működő választási rendszer antidemokratikus akadályait is le tudjuk győzni.

Nincs szükség hirdetésekre elköltött milliókra, sőt milliárdokra, sem választási csalásra, sem kétségbeesett médiahaknira – csak Önökre van szükség! Arra, hogy megismerjék célkitűzéseinket, eredményeinket, és üzenjenek az Önök választókerületében indított képviselőjelöltünknek. Szakítunk a hagyománnyal, mely szerint a pártnak kell rábeszélnie az embert, hogy adja neki az ajánlószelvényt: mi azt szeretnénk, ha a választó maga döntene úgy, hogy elküldi a kopogtatócéduláját vagy megkéri munkatársunkat, hogy maga menjen el érte.

Azok, akik már nem akarnak szavazni, nem akarnak cédulagyűjtőkkel találkozni, nem hisznek többé a porhintésnek, nos, ők a mi embereink és mi az ő emberei vagyunk. Önökre van szükség, hogy barátaik, ismerőseik körében beszéljenek a Civil Mozgalomról, jelezzék, hogy van még egy választási lehetőség. Nem meggyőzésre, térítésre van szükség, hiszen reményeink szerint eddigi munkásságunk is magáért beszél. Bőven elég, ha végre beszélünk egymással.

Seres Mária