Parlamenti élménybeszámoló – II.

Évek óta porondon van a téma. A sajtó is piszkálja őket, meg volt az aláírásgyűjtés, és a népszavazás Demoklész kardja is itt lebeg felettük – eljött hát az idő a törvényalkotásra, függetlenül attól, hogy már a népszavazást is „megszavazták”.

Göndör István méltánytalanul kicsinek érzi a képviselői fizetést. Ő tudja! Azt az 1.078.335 forintot havonta, ami például őt megilleti, egyáltalán nem nevezném kicsinek. A lakosság fele egész évben nem keres ennyit… (2008-ban összesen 66 ülésnap volt!)
Véleménye szerint én az egész költségtérítéses-népszavazásos akcióval politikai ügyet akarok csinálni. Ő viszont meg akarja oldani a problémát, ez közöttünk – szerinte – a nagy különbség.

Szerinte sikerült egy tökéletes javaslatot letenni az asztalra, szerintem pedig szemfényvesztő trükközés, vagy inkább átverés az egész.
A képviselőtársaknak viszont vélhetően tetszett – gyorsan meg is szavazták, hisz lőn csoda, nagy volt az egyetértés. Magasan teljesítették a 2/3-ot. Megszavazták azt is, hogy a köztársasági elnök sürgősséggel – vagyis 5 napon belül írja alá a törvényt – mely nem mellesleg, csak jövő januártól lépne életbe.
Hogy miért kell ilyen hamar?

Pár napon múlva meg kell hogy szülessen az Alkotmánybíróság döntése arról, hogy helyt ad-e annak a négy indítványnak, ami megtámadta a népszavazási kezdeményezésről szóló határozatot.
Milyen jó a képviselőknek, ha addigra van egy olyan elfogadott törvény, hogy nincs is költségtérítés – ugyanis ez az egyik nagy trükk a most megszavazott javaslatban: A FOGALMAT TELJESEN KITÖRÖLTÉK A TÖRVÉNYBŐL – DE A PÉNZ ETTŐL FÜGGETLENÜL, PERSZE TELJES EGÉSZÉBEN MEGMARADT! Helyette a frappánsnak nem mondható választókerületi pótlék és lakhatási támogatás szerepel immár.
Ügyes… mondhatnánk erre – de ebben a szituációban én inkább azt mondom: szégyelljék magukat. Nyíltan szembementek a népakarattal – a saját választóik akaratával, és győzött az anyagiasságuk.

Annyi mindent belefoglalhattak volna a képviselők ebbe a törvényjavaslatba – csupán egy dologhoz kellett volna ragaszkodniuk: ahhoz az egyetlen mondathoz, ami a népszavazási kezdeményezésben szerepelt. Tehát hogy csakis bizonylat ellenében járjon a költségtérítés. De nem. Az nincs benne.
Bízom benne, ez az alkotmánybíráknak is feltűnik majd.

Van ennek a kérdésnek még egy pikáns része. Létezik egy 52/1997 (X. 14.) számú Alkotmánybírósági Határozat, mely leszögezi, hogy a népszavazási kezdeményezés a kezdetétől a végéig alkotmányos védelem alatt áll. Bármiféle beavatkozás alkotmányosan aggályos. Ennek a határozatnak az előadója épp Dr. Sólyom László volt annakidején…
A szavazás másnapján levélben kértem Köztársasági Elnök urat, hogy éljen a politikai vétó lehetőségével, és ne írja alá ezt az öncélú a törvényt. A közelmúltban okoztak neki is elég fejtörést a pártok a főbíró megválasztása kapcsán. Most törleszthetne, ráadásul jogosan…  A Ház visszakaphatná átdolgozásra a faramuci törvényét, közben döntene az Alkotmánybíróság, mi pedig elmennénk népszavazni arról, hogy igenis kezdjenek csak ők is nyugodtan számlákat gyűjteni, ahogyan ezt 10 millió honfitársuktól elvárják.
Ezt a fricskát nagyon megérdemelné a 340 IGEN-t nyomó képviselő – vagy inkább azt, hogy ezek után még a parlament közelébe se engedjék őket.   

Egy újságíró a szavazás napján Göndör Istvánt és engem szeretett volna legalább egy fotó erejéig egymás mellé állítani. Ezt Göndör úr határozottan visszautasította – nem akart közös fotót, de találkozni sem.
Elképzelem magamban a szituációt: mit csinálnánk a képen? Kezet fognánk? Beszélgetnénk?
Be kell lássam: teljesen abszurd az ötlet.
Tudja mit, képviselő úr? Én sem akarok közös képet.

Nagyon nem illünk mi egymás mellé…