Népszavazás

Népszavazás

Egyetért Ön azzal, hogy a demokrácia alapelvének megfelelően a magyar állampolgárok népszavazással bármiről dönthessenek?

Seres Mária népszavazás

2009-ben 605 ezren voltunk.

A parlamenti képviselők elszámoltatásáról szóló népszavazási kezdeményezésem során ennyien léptünk szövetségre, hogy ne tudjanak visszaélni a helyzetükkel, és ne élvezzenek kiváltságokat.

De a pártok ebben össze tudtak fogni, és megakadályozták a célok elérését. Egyvalamire ez mégis jó volt, mert így nyilvánvalóvá vált, hogy a képviselők semmibe vesznek bennünket és a társadalmi akaratot. Ugyanakkor megtapasztalhattuk az öntudatra ébredés és az összefogás erejét is – amitől a legjobban rettegnek a pártok és a politikusok.

 

5 ÉVE KEVESEN VOLTUNK 605 EZREN?
AKKOR MOST FOLYTASSUK, ÉS LEGYÜNK MÉGTÖBBEN.

Lépjünk újra szövetségre és folytassuk, mert idén tavasszal már nem tudják megakadályozni, hogy döntsünk.
Erre azért van szükség, mert a népszavazások legfontosabb kérdése, ami mindent megelőz és meg is alapoz, teljességgel és megfellebbezhetetlenül elutasításra került. Így bebizonyosodott, hogy a pártok nem akarják a társadalom érdekeit szolgálni, ezért kell visszavenni tőlük a döntés jogát!

Egyetért Ön azzal, hogy a demokrácia alapelvének megfelelően a magyar állampolgárok népszavazással bármiről dönthessenek?

Tavasztól nem szabad tovább eltűrni, hogy 133 parlamenti képviselő szavazata többet érjen, mint 10 millió ember! Az egész magyar társadalom akarata.

Ha Te is így gondolod, támogasd, mert A TE SZAVAD – A TE ÉLETED!

Back to Top