Veszekedés helyett békességet!

Veszekedés helyett békességet!

Nincs hozzászólás a(z) Veszekedés helyett békességet! bejegyzéshez

Zala megyében piacon és fürdőben is sok szlovén, és kevés magyar vásárlóval találkozott a Seres Mária Szövetségesei (SMS) országos listavezetője.

piac

– Lentiben jártam, ahol a piacon kezdtem a napot. Bár a legforgalmasabb időszak volt, panaszkodtak az árusok, hogy alig van vevő, azok is főleg szlovénok. Irigykedve néznek rájuk a magyarok, mert jobban élnek, mint mi. Pedig bámulatos a választék a standokon: van kurázsi a kistermelőkben, jár az agyuk, mit tudnak eladni, mire van igény. Vásároltam mézet, mindenféle füstölt árut, kolbászféléket, sonkát, savanyúságot, házi tojást, hagymát és virágot is, a szövetségünk ajándékkosarába. Sok egészséges terméket is láttam, például szőlőmag-, és mákolajat. Valaki megmutatta a gyönyörű, házi húsáruját: teljesen természetes módon készít mindent, hagyományos füstöléssel. Megkóstoltatta velünk, és bizony 2-3 szelet kolbász után jól is lakik az ember, nem úgy, mint a feleannyiba kerülő áruházi termékből, aminek egész más a beltartalma. A piac után a lenti termálfürdőhöz is ellátogattam, ahol szintén szlovén autókkal volt tele a parkoló. Kihasználják, hogy a fizetésükhöz képest olcsók az áraink – meséli Seres Mária, akit a helyi jelölt, Tóth István Jánosné Németh Ági kalauzolt a környéken, a virágzó Teskánd község polgármestereként.

– Nagy érdeklődés volt az SMS iránt, sokan szerették volna megnyerni az ajándékkosarunkat. Annak volt rá esélye, aki az üzenő ládánkba bedobott egy üzenetet a politikusoknak. Ha bekerülünk a parlamentbe, továbbítjuk. Egy 50 év körüli háziasszony vihette haza a nyereményünket, akinek a cetlijén ez áll: „Békesség legyen, és ne veszekedjetek!”

béke

 

 

 

About the author:

Leave a comment

19 + húsz =

Back to Top