REVOLVERSAJTÓ: így estek neki a neves tüdőgyógyásznak

REVOLVERSAJTÓ: így estek neki a neves tüdőgyógyásznak

1 hozzászólás a(z) REVOLVERSAJTÓ: így estek neki a neves tüdőgyógyásznak bejegyzéshez

„Aljas és hazug módon milyen céllal akarnak lejáratni egy olyan doktornőt, aki nem fut el, vállalja a véleményét, a nevét és az arcát?” – teszi fel a kérdést Szakács Árpád publicista. Az erdély.ma oldalon olvasható cikkének címe: A nagyváradi román doktornő esete az erdélyi magyar médiával.

Ám az írás sokkal több, mint egy eset feldolgozása. Részletesen bemutatja a lejárató gépezet eszközeit és a módszereit. Nehéz lenne nem észrevenni, hogy ugyanez a „sablon” működik minden országban.  Ha valaki olyat mond, ami nem tetszik a politikusok által vezérelt fősodratú médiának, ahelyett hogy megértenék vajon mit és miért is mond az illető, inkább nekilátnak a szisztematikus lejáratásnak.

Ahogy ezt Szakács Árpád is leírja:

A koronavírussal kapcsolatos orvosi protokollok az elmúlt napokban igencsak a figyelem középpontjába kerültek, főként annak köszönhetően, hogy Flavia Groşan nagyváradi tüdőgyógyász a hivatalos eljárástól eltérő szakmai véleményt fogalmazott meg. Akit érdekel, itt részletesen elolvashatja, mert az erdélyi magyar sajtóban erre nincs sajnos lehetőség, mert első körben a szerkesztőségek nagy része elhallgatta az esetet. Majd miután már egész Romániában mindenki erről beszélt, a szakmai szabályokat felrúgva, a legpitiánerebb revolversajtó módszereivel belekezdtek a nagyváradi doktornő lejáratásába.

Mielőtt tételesen végigmennék a csúsztatásokon, amikkel manipulálják a közvéleményt, kezdjük egy kicsit távolabbról a történetet.

Először is egy fontos szóval kell foglalkoznunk, ez pedig a „vírustagadó” kifejezés. A vírustagadó szó olyasmi, mint az ötvenes években, a régi jó keményvonalas kommunista érában a „gaz imperialista” minősítés. Vagy pont olyan, mint a „klerikális reakció fekete csuhása”, esetleg a „kulák”. A lényeg, ha valakire ezt rásütötték, nagyjából tiszta helyzet teremtődött. Egyik oldalon ott a magabiztos, felsőbbrendűségi tudattal rendelkező kérlelhetetlen rendszerhívő, aki felismeri az ellenséget, magát a problémát. Rámutat a lényegre, elüvölti magát, hogy „te gaz vírustagadó”, és máris jön a fekete autó, ami egyelőre csak a hivatalos végzést hozza: nem vagy normális.

A másik élethelyzet, amikor ugyancsak a rendszer éber őre, állampolgára, magabiztos, felsőbbrendűségi tudattal rendelkező kérlelhetetlen harcosa egyből ezzel nyit. Meg se szólaltál, szóba sem került a pandémia, de rád üvölt: teeeeeeeeee…. vírustagadóóóóó…teeeeee!!!! Olyan ez, mint amikor jön a vendég, aztán benyit és kézfogás helyett gyomorszájon vágják.

Láthatják, hogy nem olyan jó dolog vírustagadóként tengetni az életünket. A rendes, tisztességes, bátor ember ilyenkor összehúzza magát. Hallgat és bólogat, remeg mint a nyárfalevél. Nincs se kérdése, se válasza semmire. Mert abból olyan nagy baja nem lehet…

Fontos dolog, hogy a vírustagadó szó velejárója a laposföldhívő kifejezés, a kettő szinte szinonima. Ha az egyiket rád húzzák az olyan, mintha a másikat is megtették volna, vagy fordítva.

Van még egy másik fogalom is, amiről beszélni kell, mert enélkül nem érthető az előző kettő. Ezt úgy hívják, hogy „a szakember”. Amit a szakember közöl, az pont olyan, mint régen amit Jézus mondott. Írásba foglalják, kihirdetik, dekrétumban rögzítik, mert azt mondta a szakember. Dátum szerint mindig a legújabb szakemberi kinyilatkoztatás van érvényben még akkor is, ha az szöges ellentétben van a két nappal korábban tett kijelentésével. Ha például a szakember azt mondja március 22-én, hogy „minél több a beoltott, annál kevesebb lesz a fertőzött”, majd március 24-én azt, hogy „az oltás nem véd meg a fertőzéstől”, akkor természetesen az utóbbi az igaz. Jaj annak, aki nem naprakész, és a korábbi kijelentést terjeszti!

A szakemberi létet természetesen a politikus is kiérdemelheti, ha néhány szót kellően sokáig tud mantrázni. De hogy ki a szakember, azt mindig az tudja megmondani, aki felismerni a vírustagadót vagy a laposföldhívőt! 

Ha az ellenfél még mindig bírja a nyomást, akkor a végső csapás következik: „értsd már meg, hogy miattad fog meghalni nagymamám… teeee laposföldhívő!” Itt vége is a meccsnek. A szerencsétlen áldozat összeeshet és vihetik.

Az általános bevezető után Szakács Árpád rátér a konkrét esetre, amikor megjelent egy igazi szakember, aki szembe mert mennni a többi „szakember” véleményével:

Múlt héten Nagyváradon egy kis hiba került a mátrixba. Flavia Groşan, közismert és neves nagyváradi tüdőgyógyász azt mondta: a koronavírusos betegeket más protokollal gyógyítja, és sikeresen. A legfontosabb számára, a páciens állapota ne romoljon annyit, hogy kórházba kerüljön, mert ott egy másik protokoll van, ami sokszor a betegek halálát okozza.

A vírustagadókat és a laposföldhívőket felismerők fejében most egy kis zavar keletkezett. Itt is egy szakember, ott is egy szakember. Aztán a vírustagadókat felismerő szakember felismerők osztottak, szoroztak, megbeszélték, hogy ez a szakértő mégsem lehet az a szakértő, tehát nem szakértő, mármint a nagyváradi doktornő. Ha nem szakértő, akkor csak vírustagadó, laposföldhívő lehet. Mindezt olyan hangosan kezdték el óbégatni, hogy Groşan doktornő mellett percek alatt százezres tábor gyűlt össze a nagy semmiből. Természetesen ők is mind „vírustagadó és laposföldhívő” emberek, mert más nem lehet…

Közismert tény, hogy a vírustagadó laposföldhívőket felismerők legfontosabb szövetségese az újságíró. Ez már majdnem olyan, mint a szakember, csak újságíró. Egyik a másik nélkül nem tudna létezni. Hiszen az egy különösen kéjes érzés, amikor a rendszer kemény harcosa felismeri a vírustagadót, és ezt el tudja mondani egy újságírónak, aki azonnal megírja. Az áldozat így harapófogóba kerül, mert még többen tudják meg róla, hogy laposföldhívő, vagyis nem normális.

(Megjegyzés: a Magyarországon ma „vírustagadónak” titulált személyek – Dr. Gődény, Dr. Tamasi, Dr. Pócs és Dr. Lenkei hiába ismételgetik, hogy NEM VÍRUSTAGADÓK és NEM OLTÁSELLENESEK, a médiában csakis ezekkel az állandósult jelzőkkel lehet említeni őket! Senkit sem vígasztal, de ugyanígy tesznek más országokban is a „kitagadott” szakértőkkel. Annak ellenére, hogy közül sokan több évtizedes elismert szakmai munka után lettek ilyen aljas módszerekkel szakmailag lenullázva: Prof. Dr. Sucharit Bhakdi, Dr. Gundarov Igor Alekszejevics, Dr. Stefano Montanari, Dr. Bodo Schiffman, Dr. Heiko Schöning, Dr. Vernon Coleman, vagy legutóbb Geert Vanden Bossche, aki szintén krtizálni merte a Covid „eljárásokat”. De térjünk vissza a cikkhez.)

Szóval a „Flavia Groşan fronton” a szakemberek viadalában rögtön hadrendbe álltak a „független, hiteles és tisztességes” újságírók is.

Megjelent a sok „tudós” zsurnaliszta, akik nagyon komoly szakmai véleménycikkekben mondták el, hogy a 20 éves tapasztalattal rendelkező tüdőgyógyász szakmailag egy nulla.

Aztán ezek a nagyon okos újságírók a bölcsességükhöz hasonló szintű kérdéseket tettek fel más szakembereknek, akiknek az álláspontja természetesen egyezett azokkal az „elfogulatlan” médiamunkásokéval, akik már korábban megírták, hogy a doktornő nem lehet normális.

Szakács Árpád bemutatta, hogy a sajtó hogyan befolyásolja a közvéleményt – nem törődve azzal, hogy közben szembe megy mindennel, amit emberségnek, szakmának vagy etikának nevezhetünk!

Kolozsvári Krónika: 4 napi hallgatás után végre március 22-én foglalkozni mertek a témával. Lett is ebből egy újságcikk. Az újságíró nagyon bátor személy volt, ez abból is látszik, hogy a merész írása mellé nem írta oda a nevét. A kolléga a hírműfajt választotta. Idézet a lapból: 

Bár azt állította, hogy megtalálta az olcsó és hatékony gyógymódot a Covid-19 kezelésére, kórházbeli kollégáit pedig gyilkossággal vádolta, semmilyen szankciót nem alkalmaz az orvoskamara Bihar megyei fiókja Flavia Groşan tüdőgyógyász ellen.

Rövidítsük le a lényeget: Flavia Groşan a kollégáit gyilkossággal vádolta, de mégsem kap szankciót.

Nos: ez egy ordas nagy csúsztatás hazugságba csomagolva! Flavia Groşan ugyanis nem a kollégáit vádolta gyilkossággal, hanem a kötelező protokollt bírálta. Tehát magát az eljárást.

Folytassuk a cikk első mondatával:

A vírustagadók újabb példaképévé vált nagyváradi orvosnőt hétfőn hallgatták ki a szakmai szervezet helyi székhelyén, fogadására nem csak a sajtó gyűlt össze, hanem rajongói is, akik virággal várták és támogatásukról biztosították. A margittai kórház egykori tüdőgyógyászát – aki pár éve már csak magánpraxist működtet Nagyvárad központjában.

Ebből először vegyük ki az első hét szót:

„A vírustagadók újabb példaképévé vált nagyváradi orvosnőt…”

Micsoda indítás! Emlékeznek a felvezetésben a vírustagadó szó használatára? Meg van adva az alaphang! Hogy mit gondoljon a tisztel olvasó, mert azt mégis csak meg kell mondani neki, mert közismert: az olvasó mindig hülye. Fel kell világosítani egy állítással, egy véleménnyel. 

De lépjünk tovább ezen az ordas csúsztatáson: tételezzük fel, hogy vannak vírustagadók. Akiknek még példaképük is van, hiszen azt állítja az újságíró. Vajon a vírustagadóknak lehet-e olyan példaképük, aki nem vírustagadó? Nyilván nem.

Így lesz egy durva csúsztatással és csavarral vírustagadó a 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező tüdőgyógyász, aki soha nem mondta, hogy ezek a vírusok nem léteznek és azt sem, hogy nincs világjárvány.

Látják, mennyi minden van ebben a 7 szóban? Egyiknek sincs köze sem a hírhez, sem a tényekhez, sem az objektivitáshoz. Színtiszta manipuláció az egész. Angolosan: fake news, vagyis álhír!

Mint ahogyan a folytatás is az. A fent idézett bekezdésből vegyünk ki még egy minősítést. A Krónika már említett névtelen és bátor újságírója azzal húzza le Groşan doktornőt, hogy már csak magánpraxist működtet Nagyvárad belvárosában. A kedves kolléga itt újra bakot lőtt, mert pont a fordítottja igaz annak, mint amit sugallni akart. Csak ugye a gondolkodás már hiányzott ebből a csavarból. Nevezetesen közismert tény, és egy újságírónak is illene tudni, hogy azért van csak magánpraxisa valakinek, mert nem csak profi és elismert szakember, hanem meg is tud élni a magánpraxisából, hiszen kiváló orvos. Nincs rászorulva arra, hogy etikátlan módon a kórházból hozza át a betegeit a magánrendelőjébe. mint ahogy ezt mások teszik!

Újabb idézet a Krónika írásából:

Az orvosnő azt is állította, hogy a súlyos betegeket sem kellene kórházba vinni, a Covid-kórházakban dolgozó kollégái ugyanis „megölik” a betegeket, a nehezen lélegző páciensek állapotára ugyanis halálos sokk lehet a lélegeztetőgép alkalmazása.

Az orvosnő soha nem állította, „hogy a súlyos betegeket sem kellene kórházba vinni” és azt sem, hogy azokat a „kollégái ugyanis megölik.” Ez is egy aljas hazugság!

De ezzel még nincs vége:

Groşan egyébként ügyvédje kíséretében érkezett a szakmai szervezet székhelyére, elvetemültebb rajongói ide is követték.

Nézzük meg a szótárban mit jelent pontosan az, hogy „elvetemült”: minden rosszra képes, gonosz (személy), aki tisztességtelenné vált. Szinonimái: perverz, beteglelkű, erkölcstelen, feslett, romlott, züllött, alávaló, gonosz, galád, züllött, hitvány, rosszindulatú.

Az „elvetemültebb rajongói” minősítést egy jól nevelt ember véleménycikkben sem engedi meg magának, nemhogy egy hírműfajban! Milyen erkölcsi alapja van a Krónika újságírójának és magának a lapnak, hogy ilyen aljas megbélyegzéssel illessen másokat?

Amíg ezen gondolkoznak, elemezzük azt a keretes írást, amivel később frissítették a Krónika cikkét.

Máris hat a negatív reklám?

Carmen Pantiş egyébként a sajtótájékoztató végén elismerte, hogy Flavia Groşan nyilatkozatainak a hatása máris kezd meglátszani, vannak betegek, akik bár alig tudnak levegőt venni, elutasítják, hogy az orvosok oxigénre kössék őket. Hadrian Borcea, a nagyváradi megyei kórház sürgősségi részlegének vezetője az Ebihoreanul kérdésére elmondta, hogy az első ilyen eseteket múlt csütörtökön, a váradi orvosnő nyilatkozata után egy nappal észlelték. Azóta az ország több városában is találkoztak már az oxigént elutasító betegekkel az orvosok, amit Flavia Groşan megalapozatlan nyilatkozatának a számlájára írnak.

Figyeljék a címét: erre szokták azt mondani, már akkor is hazudik, ha kérdez! Mert pont erről van szó.

Azt állítják ugyanis egy másik hazug cikkre hivatkozva, hogy elutasítják a betegek az oxigént, ezért pedig a doktornő a felelős. Nem a hazug sajtó, ami kiforgatja a szavait, hanem Flavia Groşan!  Mert természetesen a doktornő nem mondta, hogy nem kell oxigén, mert ő maga is alkalmazza.

A Krónikával hasonló magasságokra emelkedett a Főtér nevű internetes portál is, amit a magyar Mandiner természetesen megjelenésre érdemesnek nyilvánított. Pár idézet ebből:

Életeket sodort veszélybe, de tovább praktizálhat a Covid-istennővé avatott váradi „csodadoktor”

Flavia Groşan szerint orvoskollégái „hatalmas hibákat követnek el a fertőzötteket ellátó kórházakban, ahol a halál fenyegeti a pácienseket.”

Maszkos oxigénterápiára pedig semmi szükség nincsen. Természetesen állításait az égvilágán semmivel nem bizonyította, az orvostársadalom pedig egyhangúlag kétségbe vonta az állításait.

A felelőtlenül egyénieskedő váradi orvosnőt eközben már a pajzsukon hordozzák azok, akik szombaton is az utcán tüntettek a járványügyi korlátozások, a maszkviselési kötelezettség és az oltások kötelezővé tétele ellen, élen a feltűnési viszketegségben szenvedő Diana Șoșoacă szenátorral. Ezekben a körökben Flavia Groşan már csodatevő orvosnak, Covid-istennőnek számít.

Ezzel szemben Flavia Groşan nem sodor veszélybe életeket és nem a kollégáit bírálta, hanem a protokollt! Nem mondta, hogy nem kell oxigénterápia és az állításait is indokolta, stb stb stb…

Egy szó, mint száz: az ősember is elegánsabban taglózta le az áldozatát egy bunkósbottal, mint ahogy az erdélyi magyar sajtó egy része próbál elbánni a nagyváradi doktornővel.

Pedig az, hogy mi megy a román kórházakban, a számos botrány közül  emblematikus példa Dr. Benedek István esete. Elismert orvos volt Romániában és ő végezte az első csontvelő átültetést felnőtteken.

Dr. Benedek István elkapta a koronavírust, és egy marosvásárhelyi kórházban ápolták. A család szerint ágyhoz kötözve halt meg a doktor. A testvére azt mondta: „A bátyámat ágyhoz kötözték. A család birtokában van egy videófelvétel amin látszik, hogy magánál van, összefüggően beszél és kifejezi a véleményét. Határozottan kéri, hogy engedjék szabadon„ – mondta az Antena3-nak Benedek Imre.
Kiderült az is, hogy Dr. Benedek István ismerte a gyógyszereket, amiket beadtak neki, ezért többször is könyörgött, hogy nem kéri azokat!

Vajon miért nem akarta Dr. Benedek István a hivatalos protokollt, amibe aztán bele is halt? És miért nem ordította tele a világot az erdélyi magyar sajtó, hogyan veszette életét az egyik legnagyobb magyar orvos?

Vajon valakik miért bújnak el egy lap mögé aljas és hazug módon? Milyen céllal akarnak lejáratni egy olyan doktornőt, aki nem fut el, vállalja a véleményét, a nevét és az arcát?

Szakács Árpád írása rávilágít arra az aljas módszerre, amit a magukat újságírónak nevező személyek művelnek. Minden jogalap nélkül rágalmaznak, ítélkeznek és az érdekek szerint haudnak. Meg akarják szabni az olvasóknak is, hogy mit gondoljanak. Nem csak Erdélyben és nem csak Magyarországon, hanem világszerte!

Szóval ha legközelebb valakiről meglepően sok rosszat olvas, akkor kezdjen el rögtön gyanakodni, mert szinte biztos, hogy egy jól megfizetett karaktergyilkos firkász sorait olvassa…

About the author:

1 Comment

  1. Tibor Ratkóczi  - 2021-06-21 - 13:09

    Nagyon köszönöm, hogy bátran teszed a dolgod. Bízom benne, hogy elég sokan állunk melléd.

Reply Cancel

tizenkettő − 2 =

Back to Top