Parlamentben a lájk-rekorder Seres – Népszerűbb, mint az LMP

Parlamentben a lájk-rekorder Seres – Népszerűbb, mint az LMP

3 hozzászólás Parlamentben a lájk-rekorder Seres – Népszerűbb, mint az LMP című bejegyzéshez

Politikai riválisait alig egy hét alatt maga mögé utasította a neten Seres Mária. Közösségi oldalának lájkolói még a kormányfő kedvelőinél is nagyobb számban sokasodtak, de filmjeivel szintén újabb csúcsot döntött!

Biztos, hogy a Seres Mária Szövetségesei (SMS) lesz az április 6-i szavazás nagy meglepetése. A párt négygyermekes mérnöknőként emlegetett arca ugyanis meghódította a világhálót, méghozzá bámulatos gyorsasággal. Filmjeit 9 nap alatt 1,5 millióan látták, Facebook oldala pedig 7 nap alatt több lájkot kapott, mint bármely más politikai szereplőé.

– Már biztos, hogy az SMS bent lesz a Parlamentben, kérdés, mekkora létszámmal – újságolja Seres Mária. – Egyre többen állnak mellénk a pártokból kiábrándult emberek közül, sikerült velük egymásra találnunk, és vasárnapig még tartogatunk is meglepetéseket. Négy éve riválisunk volt az LMP, amely részben annak köszönhette a parlamentbe jutását, hogy nagyon sok civil szervezet melléjük állt. De most úgy látom, erősen megfogyatkozott ez a támogatói bázisuk. Sok civil szervezettel beszéltem, és azt mondják: csalódtak az LMP-ben, mert nem érezték azt a segítséget, amit vártak volna az tőlük. A jó névválasztás 4 éve nagyon sok százalékot hozott nekik, de nem csak szavakban kellett volna másnak lenniük, hanem tettekben is! És ezt az emberek most már erősen észben tartják.

About the author:

3 hozzászólás

  1. Vida Sz. Mária  - 2014-03-31 - 18:25

    Tisztelt SMS!
    Kicsoda Imre István? Nincs a honlapjukon egyetlen jelölt sem bemutatva. Hogyan szavazzanak a választók olyan személyre, akinek a tevékenységét nem ismerik. Engem az is érdekel, hol él. Köszönettel: Vida Sz. Mária

  2. Kertes Gábor  - 2014-04-01 - 07:08

    Ma végre megtaláltam kire szavazok..
    Üdvözlettel: Gábor

  3. Jutka  - 2014-04-02 - 06:15

    Csak vigyázzatok, nehogy átmenjetek gyűlölködésbe. Szavazni fogok Rátok, hogy bejussatok. A SZERETET vezéreljen titeket.

Reply Cancel

tizenegy + tizenhat =

Back to Top