Annyi hatás ér bennünket! Van amelyiket pillanatok alatt elfeledjük, a másik örökre belénk ég. Vajon mi irányítja ezt a szelektív tárolást?
Képek, hangok, tekintetek, illatok.
Minden fontos. Csak nem biztos, hogy azonnal értjük, miért.
Felelősség, önzetlenség, bizalom - ezek a fogalmak jelenleg hiányoznak a politikai fogalomtárból. A társadalmi méretű változás alapja, hogy ezek a szavak visszanyerjék jelentőségüket.
Egy kérdés, ami sokkal több, mint egy kérdés...
605.885 ember az aláírásával üzent a politikusoknak. Ők azonban nem értettek belőle semmit. A népszavazás kérdésének története a kezdetektől máig
Minden, ami érdekes lehet, és ami nehezen illeszthető be az eddigiekbe. Bízom benne, hogy nem csak számomra érdekesek és tanulságosak az itt összegyűjtött anyagok.
Seres Mária népszavazási kérdését 605 ezren támogatták
Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről népszavazást kezdeményező Seres Mária nyílt levélben fordul a képviselőkhöz, azt kérve, ősszel ismét rendeljék el a népszavazást.
Összegyűlt a törvényben meghatározott számú aláírás ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amely azt célozza, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járjon költségtérítés.
Seres Mária a jelekről, a postás sírógörcséről és arról, hogyan sikerült rekordot döntenie egy sufnikampánnyal Közel hatszázezer (egész pontosan 591 748) aláírást gyűjtött egy nyíregyházi négygyermekes családanya és támogató csapata azért, hogy népszavazás dönthessen arról: az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járjon költségtérítés.
Seres Mária Szili Katalin segítségét kéri, hogy az EP-választás napján legyen a népszavazás isTörvénymódosítást javasol a képviselők számlaadási kötelezettségéről népszavazást kezdeményező Seres Mária, hogy az Európai Parlament tagjainak választása napján lehessen tartani a népszavazást.
Seres Mária - népszavazás-szervező„A hatalom, a politika nem motivál, de a pénz sem” – jelzi az országgyűlési képviselők szemet szúró kiváltsága, a számla nélküli költségtérítések elleni referendum 43 éves kezdeményezője, hol nem kell keresni mozgalma mozgatórúgóit.
Nem vonzza a politikai közeg, de nem zárja ki a későbbi közszereplést a közel 600 ezer aláírást összegyűjtő építészmérnök, aki azt szeretné, hogy csak a bizonylattal alátámasztott kiadások után járjon költségtérítés az országgyűlési képviselőknek.
Az államfőnek címzett nyílt levelet adott át hétfőn a képviselők számlaadásáról szóló népszavazást kezdeményező Seres Mária, amelyben összegezte az aláírásgyűjtés hónapjaiban országszerte összegyűlt tapasztalatait.